A Prodrive határozatlan időre felfüggeszti F1-es projectjét, ugyanis minden jel arra utal, hogy továbbra sem lesz engedélyezett a karosszériákkal való kereskedés a királykategóriában, jelentette be a csapatfőnök, David Richards.
A Prodrive határozatlan időre felfüggeszti F1-es projectjét, ugyanis minden jel arra utal, hogy továbbra sem lesz engedélyezett a karosszériákkal való kereskedés a királykategóriában, jelentette be a csapatfőnök, David Richards.
A banbury-i bázisú alakulat már megegyezett a McLaren Mercedes versenyistállóval, miszerint a brit csapattól vásárol karosszériát és motort az idei esztendőben, mikor a Williams vezetése megkérdőjelezte a Prodrive indulásának jogát, így David Richards kénytelen volt visszavonulót fújni.
Bár egyesek bíztak benne, hogy a Prodrive nem adja fel, és mindent megtesz azért, hogy bekerüljön a Forma-1-be 2009-ben, David Richards a héten bevallotta, mivel a kereskedelmi karosszériák bevezetése nagy valószínűséggel még várat magára, nem lát sok esélyt arra, hogy a Prodrive elindulhat a királykategóriában.
“Az új Concorde Egyezmény kimondja, hogy minden csapatnak konstruktőrnek kell lennie, ami elképesztő belépési korlátot állít” – mondta Richards az Autosport International Show-n.
“Teljesíteni ezt a feltételt és emellett még versenyképesnek is lenni, szinte lehetetlen, így azon is el kell gondolkodni, hogy a jelenlegi szabályok mellett egyáltalán érdemes-e belevágni. Jelenleg várakozó állásponton vagyok. Nincs beleszólásom a dolgok menetébe. Én minden tőlem telhetőt megtettem, most várnunk kell, hogy mi fog történni.”
Azzal, hogy az új Concorde Egyezmény előírja a csapatoknak, hogy saját építésű autóval kell versenyezniük – a Super Aguri és a Scuderia Toro Rosso további két év haladékot kapott – Richards úgy gondolja, esélye sincs csapatának a belépésre, ugyanis biztosan nem tudnak saját autóval nekivágni a Forma-1-es világbajnokságnak.
“Én már a project elején világosan kijelentettem, hogy csakis vásárolt karosszériával tudunk indulni a Forma-1-ben, és azért dolgoztunk, mert a szabályok megváltoztak. Azonban úgy tűnik, más szabályok lépnek életbe, így át kell gondolnunk a helyzetünket.”
“Tudom, hogy lesznek megbeszélések az FIA és a csapatok között, hogy tisztázzák a helyzetet, így várnunk kell, míg megtudjuk, milyen döntés születik az ügyben” – magyarázta Richards, aki szerint a karosszériákkal való kereskedés megakadályozása nem csak a kiscsapatok, hanem a sport rajongói számára is előnytelen.
“Ostobaságnak tartom az egészet. A legnagyobb szervezetek kezére játszanak az új szabályok, melyek határtalan erőforrásokkal rendelkeznek, és ez biztosan nem szolgálja a sport érdekeit. Az élcsapatok és a mezőny második fele között hatalmas a különbség, amit nem tartok egészségesnek, mint azt sem, hogy szinte lehetetlen újként bekerülni a Forma-1-be.”
“Meggyőződésem, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség két évvel ezelőtti ötlete, miszerint engedélyezni kell a kereskedelmi karosszériákat a Forma-1-be, jó irányt mutatott.”
“Ennek köszönhetően az új csapatok, mint a Prodrive, a kezdetektől fogva versenyképesek lehettek volna, fiatal tehetségeket hoztak volna sportba, felfrissítették volna a mezőnyt, és ez kell a közönségnek. Nem pedig az, hogy évről évre ugyanazok a csapatok sorakozzanak fel a rajtrácsra” – tette hozzá Richards, aki a jövőben a Subaru WRC menedzselésére és az Aston Martin irányítására helyezi a fő hangsúlyt.