Trulli a pontszerzésre hajt Kanadában - F1VILÁG.HU

Trulli a pontszerzésre hajt Kanadában

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Jarno Trulli bízik benne, hogy a hétvégén megrendezésre kerülő Kanadai Nagydíjon ismét pontokat szerezhet, miután az elmúlt két verseny nem úgy sikerült számára, mint ahogy azt remélte.

Jarno Trulli bízik benne, hogy a hétvégén megrendezésre kerülő Kanadai Nagydíjon ismét pontokat szerezhet, miután az elmúlt két verseny nem úgy sikerült számára, mint ahogy azt remélte.

A Toyota olasz versenyzője az első négy futamon háromszor pontszerző helyen végzett, ám az elmúlt két megmérettetés nem sikerült túl jól számára, Törökországban a tizedik, míg Monte-Carlóban csak a tizenharmadik pozícióban futott célba.

Trulli azonban elmondta, az elmúlt két versenyen látottak nem tükrözik a Toyota valós erejét, így optimistán várja a hétvégi Kanadai Nagydíjat, ahol reményei szerint ismét visszatérhet az első nyolcba.

“Soha nem volt szerencsém Montrealban, a tavalyi futamról sincsenek szép emlékeim Robert Kubica balesete miatt, így bízom benne, hogy idén sokkal pozitívabb hétvégét zárhatok Kanadában” – mondta Trulli a csapat előzetesében.

“Teljesen más a csomagunk, mint amivel Monacóban futottunk, így reményeim szerint jobbak leszünk, és előrébb végezhetünk. Az időjárás és a nagy forgalom miatt nem volt egyszerű a dolgom Monacóban, azonban tudom, hogy sokkal jobb a csomagunk, mint azt az eredmények mutatják.”

“Célom az, hogy ismét pontokat szerezzek, és véleményem szerint erre minden esélyünk meglesz a hétvégi versenyen.”

Csapattársa, Timo Glock szintén optimistán várja a Kanadai Nagydíjat, ahol négy évvel ezelőtt első versenyét teljesítette a királykategóriában.

“Soha nem fogom elfelejteni első Forma-1-es versenyemet 2004-ben, mikor a hetedik helyen végeztem Kanadában” – mondta a német versenyző. “Fantasztikus lehetőség volt ez számomra, és nagyon büszke voltam a két pontomra debütáló versenyemen. 2005-ben ugyanezen a pályán a második helyen végeztem a Champ Car sorozatban. Kis híján nyertem, de a második hely volt a legjobb eredményem abban a szezonban.”

“Szép emlékek fűznek Montrealhoz, így bízom benne, hogy idén is jól szerepelek majd a kanadai pályán. Hiszem, hogy elég erős az autónk ahhoz, hogy pontokat szerezzünk a hétvégi versenyen.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!