A BMW Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica úgy gondolja, hogy csapatának mielőbb javítania kell teljesítményén, ha még az idei évben meg akarja szerezni pályafutása első futamgyőzelmét a királykategóriában.
A BMW Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica úgy gondolja, hogy csapatának mielőbb javítania kell teljesítményén, ha még az idei évben meg akarja szerezni pályafutása első futamgyőzelmét a királykategóriában.
A német-svájci alakulat elsődleges céljául azt tűzte ki az idei évre, hogy megszerezze első futamgyőzelmét a Forma-1-ben, ám jelenlegi formáját tekintve úgy tűnik, ez csak abban az esetben valósulhat meg, ha melléjük áll a szerencse.
Kubica tisztában van azzal, hogy csapatának sokat kell még javítania teljesítményén, ha harcba akar szállni a Ferrarival és a McLarennel a szezon hátralévő részében.
A lengyel pilóta azt is hozzátette, fontos, hogy miközben csapata keményen dolgozik a jobb eredmények eléréséért, közel maradjon ellenfeleihez.
“Az egyetlen módja, hogy közel maradjunk riválisainkhoz, hogy egyenletesen teljesítsünk és minden egyes versenyen pontot szerezzünk” – mondta Kubica a Kanadai Nagydíj csütörtöki sajtókonferenciáján. “Az Ausztrál Nagydíjtól eltekintve, ahol tudjuk, mi történt, a legrosszabb eredményem egy negyedik hely volt az idei évben.”
“Mindenképpen javítanunk kell az autónk teljesítményén, ha meg akarjuk verni a Ferrarit és a McLarent, illetve meg akarjuk szerezni első futamgyőzelmünket az idei évben. Ezt a célt tűztük ki magunk elé az idei szezonra, de még hosszú az út. Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy egyszer a Ferrari és a McLaren előtt végezzünk.”
Kubica az előkelő második helyen végzett a Monte-Carlói Nagydíjon, ahol hasznot húzott az időjárásból. A lengyel pilóta azonban bevallotta, száraz időben minden másképp alakult volna.
“Természetesen ez egy nagyon jó verseny volt. A körülmények mások voltak, mint általában, rengeteg víz volt a pályán. Én jól mentem, nem hibáztam. Szerintem kiváló munkát végeztem” – mondta Kubica.
“Száraz pályán viszont biztosan nem végeztünk volna a második pozícióban. Hat versenyt követően hat ponttal vagyok csak lemaradva a bajnokságot vezető Hamilton mögött, ami fantasztikus. Bízom benne, hogy a legutóbbi fejlesztésekkel közel maradhatunk a Ferrarihoz és a McLarenhez.”