A BMW Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica szerint borzalmasan nehéz lesz a vasárnapi Kanadai Nagydíj, különösen akkor, ha a pálya felszíne olyan mértékben töredezik majd, ahogy a szombati időmérő edzésen.
A BMW Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica szerint borzalmasan nehéz lesz a vasárnapi Kanadai Nagydíj, különösen akkor, ha a pálya felszíne olyan mértékben töredezik majd, ahogy a szombati időmérő edzésen.
Bár a pályát a reggeli edzést követően “felújították”, a burkolat olyannyira feltöredezett néhány kanyarban, hogy a pályamunkásoknak az utolsó etap előtt le kellett söpörniük a törmeléket a pályáról.
“Borzalmasan nehéz volt az időmérő, hiszen néhány kanyarban csúnyán feltöredezett az aszfalt” – mondta Kubica, aki a második helyen végzett az időmérőn. “Nagyon könnyű hibázni ezeken a helyeken, így vissza is kell venned a tempóból, hogy elkerüld a bajt.”
“Nem volt egyszerű, így nagyon elégedettek vagyunk a második hellyel. Nem lesz egyszerű a holnapi verseny, és ha a pálya állapota nem javul, akkor még nehezebb lesz. Nagyon csúszós volt, és könnyű volt hibázni, így oda kellett figyelni.”
A lengyel versenyző ugyan elégedett azzal, hogy immáron harmadik alkalommal indulhat az első sorból az idei évben, bevallotta, csapata még nem ért fel arra a szintre, hogy harcba szálljon a Ferrarival és a McLarennel a versenyen.
“Eddig jól alakul számunkra az idei év, azonban a különbségek jóval nagyobbak, mint az első három versenyen. Majd meglátjuk, ki milyen stratégián van, mert az első két etapban le voltunk maradva a Ferraritól és a McLarentől. Kemény verseny lesz, de mi minden tőlünk telhetőt megteszünk a siker érdekében” – tette hozzá Kubica.