A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, csapata annak ellenére sem változtatott idei évre kitűzött céljain, hogy az elmúlt futamon megszerezte első futamgyőzelmét a Forma-1-ben.
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, csapata annak ellenére sem változtatott idei évre kitűzött céljain, hogy az elmúlt futamon megszerezte első futamgyőzelmét a Forma-1-ben.
A német-svájci alakulat első futamgyőzelmét tűzte ki célul maga elé az idei évre, még mielőtt megkezdené a bajnoki címért folytatott küzdelmet 2009-ben.
Robert Kubica és csapattársa, Nick Heidfeld a két héttel ezelőtt megrendezett Kanadai Nagydíjon kettős győzelmet szerzett a BMW Saubernek, mellyel a német gárda felugrott a Ferrari mögé a második helyre a konstruktőrök versenyében, míg a lengyel pilóta vezeti az egyéni pontversenyt.
Theissen azonban elmondta, csapata továbbra is a soron következő versenyekre koncentrál majd, a bajnoki címre még nem gondol, bár mindent megtesz annak érdekében, hogy még jobb teljesítményt nyújtson.
“A szezon elején azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a kétesélyes bajnokságot háromesélyessé tegyük, és megszerezzük első futamgyőzelmünket” – mondta Theissen.
“A Montrealban aratott kettős győzelmünk azt jelenti, hogy mindkét célunkat sikerült elérnünk mindössze a hetedik futamra. Azonban nem szabad hátradőlünk, továbbra is keményen kell dolgoznunk. Az egész csapat motivált, és további sikerekre éhes.”
“Azonban ez nem azt jelenti, hogy azonnal többre vágyunk. Mindig a következő versenyre koncentrálunk. Minden erősségünket ki kell használnunk, és ott kell lennünk, hogy lecsaphassunk a lehetőségre, ha ellenfeleink hibát követnek el. Ezzel a hozzáállással szerintem még idén túlszárnyalhatjuk elvárásainkat.”
Bár Kubica úgy érzi, csekély az esélye a bajnoki cím megszerzésére, Theissen szerint nem véletlen, hogy a lengyel pilóta áll a bajnokság élén.
“Véletlenül nem lehet vezetni a bajnokságot hét futam után. Továbbra is nagyon keményen fogunk hajtani, hogy még jobbak legyünk. Az év végén pedig beszélünk majd az eredményekről” – tette hozzá Theissen.