Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher készen áll visszatérni a londoni Wembley Stadionba, hogy harcba szálljon ellenfeleivel a már hagyományosan minden télen megrendezésre kerülő Bajnokok Versenyén.

A tavalyi sikereket követően, az idei évben is a legendás stadion adhat majd otthont a megmérettetésnek, ahol a Forma-1, a WRC, a WTCC, a NASCAR, és a DTM legjobbjai mérhetik össze tudásukat különböző versenyautók volánja mögött.
“Fantasztikus dolog a Bajnokok Versenye, teljesen mindegy, hogy nyer, vagy veszít az ember” – mondta Schumacher, aki a tavalyi évben Ekströmtől kapott ki a döntőben.
“Az összes versenyző élvezi a küzdelmet, és a rajongók sem panaszkodhatnak, hiszen hihetetlenül közel kerülnek a résztvevőkhöz.”
Mivel az egekbe szökő jegyárak miatt a tavalyi esemény csak félházas volt, idén jóval olcsóbbak lesznek a jegyek a Bajnokok Versenyére. Az előzetes tervek szerint felnőtt jegyárak 5.000 Ft-nak megfelelő font alól indulnak majd.