A McLaren Mercedes finn versenyzője, Heikki Kovalainen még nem adta fel a bajnoki címért folytatott küzdelmet, jóllehet nyolc futamot követően 28 pont a lemaradása a bajnokság élén álló Felipe Massával szemben.
A McLaren Mercedes finn versenyzője, Heikki Kovalainen még nem adta fel a bajnoki címért folytatott küzdelmet, jóllehet nyolc futamot követően 28 pont a lemaradása a bajnokság élén álló Felipe Massával szemben.
“Számomra még nincs vége a bajnokságnak. Talán mások számára igen, de számomra biztosan nem” – mondta Kovalainen a riportereknek Silverstone-ban.
“Még rengeteg futam hátra van. Továbbra is hiszek a képességeimben, és a McLaren még soha nem kérte arra versenyzőjét, hogy támogassa a másikat. Ez idén sem lesz másképp, és nem is akarok hátvédet játszani. A szezon hátralévő részében is keményen fogok hajtani.”
“Teljes erőbedobással dolgozom, és minden eddiginél keményebben hajtok. Az egész technikai osztály azon fáradozik, hogy minél jobbá tegye az autót, mert továbbra is harcban vagyunk a bajnoki címért” – folytatta a finn versenyző, aki bízik benne, hogy megtörhet a jég, és akár már a hétvégén megszerezheti első futamgyőzelmét.
“Az elmúlt versenyeken azért kaptunk büntetést, mert valamit rosszul csináltunk. Jobb munkát kell végeznünk, hogy ne hibázzunk. Ez minden. Egyébként pedig nincs problémám a büntetésekkel. Az autó kiválóan muzsikált a múlt heti teszteken, sokat fejlődtünk, és bízom benne, hogy harcba tudunk majd szállni a győzelemért a hétvégén.”
Arra a kérdésre, hogy zavarja-e, hogy még nem sikerült megszereznie első győzelmét a királykategóriában, Kovalainen a következőket felelte: “Nem. Egyáltalán nem zavar. Természetesen jobban örülnék, ha több pont lenne a nevem mellett, de egyszerűen nem tudtam olyan hétvégét teljesíteni, hogy ne lettek volna problémáim.”
“Most az a legfontosabb, hogy a továbbiakban is nagyon keményen dolgozzunk, csak a munkánkra koncentráljunk, és végül jönni fognak az eredmények, efelől semmi kétségem” – tette hozzá a McLaren finnje.