A BMW Sauber annak ellenére is keményen folytatja idei autója fejlesztését, hogy a legutóbbi versenyen látottak alapján minden jel arra utal, hogy már nem sok esélye lesz harcba szállni a Ferrarival és a McLarennel a bajnoki címért.
A BMW Sauber annak ellenére is keményen folytatja idei autója fejlesztését, hogy a legutóbbi versenyen látottak alapján minden jel arra utal, hogy már nem sok esélye lesz harcba szállni a Ferrarival és a McLarennel a bajnoki címért.
A német-svájci alakulat igen gyengén teljesített a hétvégi Magyar Nagydíjon, amit az is bizonyít, hogy Robert Kubica révén mindössze egy ponttal gazdagodott, aminek következtében elvesztette második pozícióját a McLarennel szemben a bajnokságban.
Bár a konstruktőri harmadik helyük nincs és valószínűleg nem is lesz veszélyben, így logikus lépés lenne, ha leállnának idei autójuk fejlesztésével, és már a 2009-es modellre koncentrálnának, a BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen kijelentette, továbbra is keményen dolgoznak idei versenygépükön.
“Először is meg kell tudnunk, mi okozhatta a problémát a hétvégén. Ezen múlik, mit fogunk csinálni a következő hetekben” – mondta a szakember. “Természetesen tovább folytatjuk idei autónk fejlesztését, efelől semmi kétségem, de először meg kell értenünk, mi okozhatta a problémát Magyarországon.”
Theissen egyébként maga sem érti, mi történhetett a versenyen, ahol Kubica az előkelő negyedik pozícióból indulva, végül Massa kiesésének köszönhetően egy pontot szerzett nyolcadik helyével.
“Nem is értjük, mi történhetett, ilyet még nem láttunk ezelőtt” – magyarázta. “Egyszerűen lassúak voltunk, nagyon lassúak. Voltak olyan szakaszok, amikor Robert volt a leglassabb a mezőnyben, szóval esélyünk sem volt jobb eredmény elérésére.”
Az első vizsgálatok szerint minden rendben volt az autóval, a versenyzők egyszerűen az F1.08-as hátsó stabilitásának hiányára panaszkodtak.
“A gumikkal lehetett valami” – tette hozzáTheissen.