Hamilton: Nem lesz könnyű megverni Massát - F1VILÁG.HU

Hamilton: Nem lesz könnyű megverni Massát

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy nehéz lesz megverni Felipe Massát az Európa Nagydíjon, miután a Ferrari brazil versenyzője kiváló teljesítményt nyújtva, megnyerte a szombati időmérőt, és az élről vághat neki a holnapi megmérettetésnek.

Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy nehéz lesz megverni Felipe Massát az Európa Nagydíjon, miután a Ferrari brazil versenyzője kiváló teljesítményt nyújtva, megnyerte a szombati időmérőt, és az élről vághat neki a holnapi megmérettetésnek.

Massa immáron negyedik pole pozícióját zsebelte be az idei évben, mellyel befogta Hamiltont, aki szintén ennyi rajtelsőséggel büszkélkedhet.

A brazil versenyző több mint két tizedet adott brit riválisának, aki bevallotta, hogy Massa mindenkit lemosott a pályáról az első szektorban.

“Láthattuk Felipe pole-t jelentő körét, melyben mindenkit lemosott a pályáról az első szektorban, így nem lesz egyszerű megverni a holnapi versenyen, de mindent beleadunk, hogy ez sikerüljön” – mondta Hamilton, aki szerint nagyon erős az autója.

“Minden rendben volt számomra. Már a szabadedzések után tudtuk, hogy jó lesz az autónk, és az első két etap minden nemű gond nélkül lezajlott” – magyarázta. “Az autó jól muzsikált, és mindkét gyorskörömet a lágyabb keverékű gumikon futottam meg.”

“Az első nem sikerült túl jól, ugyanis az utolsó szektorban hibáztam, és sok időt vesztettem. A második próbálkozásom viszont már jobb volt. Nyilván lehettem volna még gyorsabb, de úgy gondolom, hogy a második hely nem olyan rossz a holnapi versenyre.”

Hamilton, aki öt ponttal előzi meg Massa csapattársát, Kimi Raikkönent a bajnokságban, abszolút magabiztosan várja a folytatást.

“Az első kanyarban már egy tizedet vesztettem, és a következő íveken sem mentem túl jól, tehát az első szektorban maradtam alul. Nem volt tökéletes kör, azonban elégedett vagyok a mai teljesítményemmel” – tette hozzá a brit versenyző.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!