A McLaren előnyben van a Ferrarival szemben - F1VILÁG.HU

A McLaren előnyben van a Ferrarival szemben

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A bajnokság élén álló Lewis Hamilton elmondta, hogy egyáltalán nem aggódik autója megbízhatósága miatt, miután a rivális Ferrarinál két motorhiba is volt az elmúlt két versenyen.

A bajnokság élén álló Lewis Hamilton elmondta, hogy egyáltalán nem aggódik autója megbízhatósága miatt, miután a rivális Ferrarinál két motorhiba is volt az elmúlt két versenyen.

Miközben Hamiltonnak eddig még egyszer sem kellett feladnia a küzdelmet mechanikai probléma miatt Forma-1-es pályafutása során, addig riválisai, Massa és Raikkönen is motorproblémákkal küzdöttek az elmúlt két versenyen.

Az olasz csapat megbízhatósági problémái pedig lehetővé tették Hamilton számára, hogy tovább növelje előnyét a bajnokságban, sőt csapata is nyolc pontra megközelítette a Ferrarit a konstruktőrök versenyében.

Bár a szezon végéhez közeledve – mivel egyre sűrűbb a program – jóval nagyobb az esélye a mechanikai problémáknak, Hamilton abszolút magabiztosan várja a folytatást, mert úgy érzi, minden a legnagyobb rendben lesz autójával az utolsó versenyeken.

“Ahogy azt láthatjuk, a megbízhatóság, a célba érkezés, és a pontszerzés a kulcsa mindennek, így nem csoda, hogy mindenki azon van, hogy ezt sikerüljön elérnie. Azonban én egyáltalán nem aggódom autóm megbízhatósága miatt” – mondta Hamilton.

“Az elmúlt másfél évben fantasztikus volt a megbízhatóságunk, ez pedig természetesen annak a csomagnak köszönhető, amit a csapat kemény munka során rakott össze. A motorral és az autóval sincsen probléma.”

A Ferrari zsinórban második motorhibája pedig komoly fejtörést okozhat a csapaton belül, így a munka javarésze is arról fog majd szólni a közeljövőben, hogy megoldást találjanak a megbízhatósági problémákra, miközben a McLarennél csakis arra kell majd koncentrálni, hogy még jobbá tegyék az MP4/23-ast.

“Nincsenek komoly problémáink. A fejlesztésre koncentrálhatunk, anélkül, hogy azon kellene aggódnunk, be tudjuk-e fejezni a versenyeket, és ez komoly előnyt jelent számunkra” – magyarázta a brit versenyző.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!