Helyszíni beszámoló a három tesztnap eseményeiről a monzai szentélyben, ahol természetesen a Ferrari volt a fő látványosság….

Helyszíni beszámoló a három tesztnap eseményeiről a monzai szentélyben, ahol természetesen a Ferrari volt a fő látványosság….

Pár héttel a teszt előtt felröppent a hír, miszerint Michael Schumacher nem kizát, hogy tesztel Monzában. Amikor kedden este az amsterdami reptéren bemondták, hogy “Mr. Schumacher, utolsó hívás a zürichi géphez” már biztos voltam benne, hogy nem jön a tesztre. Viccet félretéve – bár az eset tényleg megtörtént, és jót derültem rajta – Schuminak nem láttuk nyomát a pálya környékén, még tanácsadóként se.

Szerda reggel irány a pálya. Harmadszor jártam már Monzában, így tudtam, hogyan juthatok oda a leggyorsabban. Kicsit megnehezítette ugyan a dolgot, hogy tavaly óta megváltozott a buszok számozása és útvonala is, de ez nem lehet akadály, ha a cél az F1. Amikor megláttam a monzai park kerítését, elkezdtem vigyorogni, mint a vadalma: jó volt újra ott lenni. Még kis gyaloglás a pályához, mi az a pár kilométer. A belépőjegy a tesztre eddig Monzában a legdrágább, ami napi 25 EURt jelent; míg a spanyoloknál 5-6 EUR között mozog, attól függően, hogy az Jerez vagy Barcelona. Érdekes, hogy a három napos állójegy futamhétvégére, boxlátogatással itt a legolcsóbb, 85 EUR. Aki tehát megteheti, az jövő héten látogasson el Monzába, ahol a futamhétvége hangulata leírhatatlan és egyedülálló, ezért is megyek én is vissza minden évben.

A nézősereg lassan, de biztosan gyülekezett, annak ellenére, hogy még korán volt az éjszaka dorbézoló olaszoknak. A csapatok persze már kora reggel óta a pályán voltak, hogy mindent előkészítsenek, ami a napi munkához szükséges. Ki a konyhán tevékenykedett, ki a boxban, ki a kamionban. 10 perccel kezdés előtt már be is indították a motorokat, és ezzel hivatalosan is kezdetét vette a monzai teszt.

A paddockba belépve először az tűnt fel, hogy a McLaren elkerült a végéről (teszteken ott szoktak lenni), és a futamokhoz hasonlóan középen kaptak helyet, a Ferrari pedig kordonokkal elbarikádozta magát, akárcsak a McLaren a barcelonai teszteken. A Honda a már Valenciában is látott “újfestésű” nadrágjában volt, mármint a csapat tagjai. A műtős-zöld helyett, most sötétebb árnyalattal rukkoltak elő a tervezők, és először láttam Hondás cipőt a szerelők lábán. (Furán is néztek rám, mikor megkértem őket, hogy álljanak már meg egy percre, míg lefényképezem).

Tovább sétáltam, és üdvözöltem az ismerősöket. Meglepődtem, amikor megláttam egy ismerős szerelőt, aki tavaly még a Super Aguri Race Team tagja volt, a téli teszteken a Honda tesztcsapatban láttam viszont, most pedig a Williams csapat színeiben dolgozott. Milyen jó, hogy a legtöbb csapat bázisa ott van egy rakáson Angliában, így nem kell messzire költözni, ha munkáltatót változtat az ember F1-en belül.

A paddock legvégén a Force Indiánál éppen Tonio Liuzziba ütköztem, majd le is csaptam rá, és megbeszéltük, hogy ebédidőben készítek vele egy interjút. A többi csapatnál, akiknél próbálkoztam, vagy csoportos interjú lehetőségek voltak – amit általában az előre megadott időponttól eltérően adták a pilóták – vagy épp semmilyen lehetőség nem volt. Igaz Heikkivel merész módon exkluzív interjút szerettem volna készíteni, de ilyet nem lehet csak úgy, még akkor sem, ha icipicit ismerős vagy a McLaren háza táján.

A csapatok főleg a monzai futamra teszteltek, részben lekerültek az aerodinamikai mütyürök, fura volt megint így, csupaszon látni az autókat – bár a cápauszony azért megmaradt. A hátsó szárnyak elég satnyák és leegyszerűsítettek voltak, a pálya adottságainak megfelelően. Az előre közzétett pilótalista majdnem teljesen valós volt, az egyetlen változás, hogy a Hondánál Barrichello tesztelt Button helyett.

Minden csapat kitette a szokásos paravánt a box elé, kivéve a Force India, akik közölték is, hogy minek, úgyis ők a leglassabbak, senki se akar koppintani. Néha azért behúzták a “függönyt”, amikor valami komolyabb módosítást végeztek, de alapjában véve egész nap nyitottak voltak. A Ferrari persze épp ellenkezőleg, ők voltak a legmegközelíthetetlenebbek, és a legmagasabb paraván mögé bújtak a kíváncsi szemek és fényképezőgépek elől. Egyetlen szerencséje a fotósoknak és pechje a Ferrarinak, hogy a pódiumhoz vezető hídról elég jól be lehetett látni a boxba, így nem sikerült telesen láthatatlannak maradniuk.

Eljött az ebédszünet, ami lehetőséget adott a bent lézengőknek, hogy kiszúrjanak néhány pilótát, amint láthatatlanul próbálnak elsuhanni a lakóbuszukig, vagy csak a csapat sátráig. A szerencsések és szemfülesek ilyenkor el tudták csípni őket egy-egy közös fotóra vagy aláírásra. A legnépszerűbbek persze a Ferrari és az olasz pilóták voltak, Jarno Trulli és Vitantonio Liuzzi, ezért az interjú előtt várhattam rá még vagy 15 percet, mert annyian szerették volna Tonio-t lefotózni. Örömmel leállt mindenkivel, nem úgy, mint egyes pilótatársai (most inkább nem nevesítenék). Mikor végre bejutott a sátrukba, gyorsan megebédelt (valami tésztát persze, nem holmi indiai étket), majd a rendelkezésemre állt. A teljes exkluzív interjú később olvasható lesz a honlapon.

A megszokott egy helyett másfél órás volt a szünet, majd utána bemelegítésképp a Ferrari a tankolást gyakorolta a délutáni hőségben (bár azt inkább Kimivel kellett volna, nem Massával). Az időjárás előrejelzés pontosnak bizonyult, 30 fok volt (az aszfalt bőven 40 fok felett, a Bridgestone szakemberek mérése szerint). Délelőtt a boxutca árnyékos volt, ám délután semmi nem védte meg a csapatokat és minket a tűző naptól. Amikor már olvadni kezdtem a hőségtől, akkor bementem valamelyik csapat sátrába egy pár percet hűsölni, és temérdek mennyiségű vizet és egyéb itókát begyűjteni.

Mint Adrian Sutil nagy rajongója, megittam pár Capri Sonne-t (utoljára talán általános iskolában ittam… azóta is ugyanabban a fura tasakba csomagolják, amit ki sem lehet anélkül nyitni, hogy ne csöpögjön ki a lötyi). Egyedül azt sajnálom, hogy a Kingfisher sört kihagytam, pedig volt belőle jócskán a Force India hűtőjében. Majd legközelebb megkóstolom.

Később ki akartam menni fényképezni a pályára. Itt nincs szervizút, mint Barcelonában, így gyalogolni kellett volna, ráadásul a délutáni időpont a nap állása miatt amúgy sem lett volna alkalmas a fényképezésre. Ezt a részét a programnak péntekre hagytam, amikor elsétáltam az első kanyarkombinációhoz és ott töltöttem pár órát.

A tesztnap végére Nelson Piquet teljesítette a legtöbb kört a pályán (én meg a boxutcában és a paddockban), szám szerint 117-et, ám így is ő volt a leglassabb, több mint egy másodperccel elmaradva Felipe Massától.

A teszt után feléledt a paddock, mindenki a pilótákra vadászott, és aláírásokra, én inkább csak a háttérből figyeltem az eseményeket. A Ferrari kordon mögött csoportosult a legtöbb ember Massára várva, de én nem láttam, csak másnap, amikor autóval hozták be a pályáról, mert műszaki problémája akadt a Ferrarival, manapság nem meglepő módon. Az apukáját viszont többet lehetett látni a box előtt, mint ahogy John Buttont is gyakrabban láttuk, mint a fiát.

A szervezés és a pálya biztonsága (biztonsági őrök, rendőrök) remek volt. Egyedül az volt furcsa, hogy a főkaput este 20:00-kor bezárták, és azután csak a pálya másik felén lévő kapun lehetett kijutni, ami teljesen rossz irányban volt, így maradt a főkapu és a korai távozás.

Csütörtökön reggel a Honda motorhome előtt a jóképű Luca Filippire bukkantam a GP2 szériából, majd Luca Badoer suhant el mellettem. Úgy tűnik Luca nap volt aznap a pályán, hiszen Luca(s) di Grassi is erősítette a Renault csapatot.

Az aznapra előre kitűzött célon túl egy exkluzív interjút szerettem volna Fernando Alonsoval. A sajtós azt mondta utánanéz, hogy van-e ideje Fernandonak, és majd megírja SMSben a döntést (persze lecsekkolta a kérdéseket is). Sajnos délután megérkezett a válasz, hogy nem ér rá, meg amúgy sem készült arra, hogy interjút adjon.

Sebaj, ebédszünetben Adrian Sutilt kaptam el két autógramm osztás között, és kérdeztem, hogy mikor lehetne a múlt héten megbeszélt interjút megejteni. Azt mondta máris, csak átöltözik, és jön. Rá nem kellett annyit várni mint Liuzzira, és 20 percet rám szánt az idejéből. Az exkluzív interjú hamarosan szintén olvasható lesz a honlapon, amelyből egy kicsit többet megtudhatnak az olvasók az ifjú német pilótáról.

Az interjú után a Force Indiától a paddock másik végéhez igyekeztem, a Ferrarihoz, ahol ebéd utánra tervezték a csoportos interjút Felipe Massa-val. Mire azonban odaértem már el is késtem, és sajnálattal közölték, hogy ebéd előtt volt az interjú, mert megváltoztatták.

Mérges voltam, de egyszerre nem lehetek húsz helyen, hát ez van. A nagy futás után beugrottam a McLarenhez, és elfogyasztottam a szokásos tonhalas-majonézes szendvicsemet. Jó volt kicsit pihenni, leültem a ventilátor mellé, hogy minél jobban hűsítsem magam. Éppen jó nagyot haraptam a szendvicsembe, amikor a kamionból előlépett Heikki, és rám köszönt. Illetlen módon teli szájjal sikerült csak egy “hello-t” kiáltanom, mert közben el is suhant a boxok irányába.

Az ebédszünet után visszatértem a boxutcába, és örömmel láttam, hogy végre Button fog tesztelni. Sokat nem láttuk aznap a pályán, többet bújta a monitort, mint ült az autójában. Éppen azon elmélkedtem, hogy milyen jó, hogy a két kedvencem egymás melletti boxban van, így szemmel tarthatom őket. Sajnos Massa pont a boxutca másik végén, de annyira bujkáltak, hogy sokat nem láttam belőlük.

Sutil egész nap rövid etapokat teljesített, 3-4 körökre ment ki. Egyik alkalommal már nyújtottam is a 3-as számú kártyát a bemutatós táblát tartó srácnak, aki nevetve bólogatott, hogy jól sejtettem, tényleg 3 kört megy majd. Pár szót váltottam Sutil versenymérnökével is.

A forróság egyre erősödött, de mindig kaptam vízutánpótlást, ha láttak, hogy szükségem van rá. Hektoliter számra ittam a mindenféle lötyiket, ha több energia kellett, akkor a Red Bull-tól szereztem energiaitókát, mert hivatalosan csak az ő hűtőjükben volt (nem hivatalosan máshol is…).

Meghallottuk a hangos kürtszót, ami piros zászlót jelentett. Mivel az érkező autóba Ferrari szerelők szálltak be, így egyértelműen Massa miatt állították le az edzést. Hamarosan meghozták Felipet és később az autót is, amelynek a jobb hátsó abroncsa igen furcsán horpadt volt. Bár le volt takarva, és amúgy is próbálták takargatni a szerelők és a Bridgestone szakemberei, de azért látszott. A McLarennek jobb takarója van, az befedi a kerekeket is, így szinte semmit sem látni az autóból (Lewis vette túl keményen másnap a 4. kanyart.)

Nick Heidfeld volt a nap leggyorsabbja, nyilván megijedt kissé a BMW vezetésének rá irányuló negatív nyilatkozatától, és összekapva magát, 0,8 tizedet javított Massa előző napi idején. A legtöbb kört Mark Webber teljesítette (101), a leglassabb pedig a Honda volt, Buttonnal. (délelőtt Barrichello tesztelt)

Teszt után Timo Glockot követte a fél paddock, aki éppen akkor érkezett modell barátnőjével. Nem is tudom melyiküket zavarta jobban a dolog, de a hölgy legalább be tudott menekülni a Toyota sátrába, míg Timo csak jó pár perccel később szabadult, amikor már a maradék türelme is elfogyott az olasz “támadásokkal” szemben.

Vészesen közeledett a kapuzárás, olyannyira, hogy gyalog már nem tudtam volna odaérni. Kénytelen voltam stoppolni. Egy BMWs svájci srác rögtön fel is vett, és elvitt egy darabon. Hogy Adrian volt a neve, azt remélem vehetjük isteni jelnek…

Péntek reggel elég korán kiértem. A pilóták még nyugodtabban sétálgattak a paddockban, mert nem volt sok kíváncsi nézelődő. Kubicát láttam és egy pillanatra Alonso-t is. A Ferrari nem nagyon volt hajlandó közölni, hogy Kimi mikor ad interjút, így úgy döntöttem nem könyörgök, hanem barátságosabb csapatok felé veszem az irányt, az olasz felhúzott orrokból a hétre elég volt. Nem sikerült aznap Luca Colajanni-t (sajtós, és egy újabb Luca…) elcsípni, mint szerdán, amikor Massa-val kapcsolatban sikerült megtudni tőle az időpontot (ami megváltozott, de legalább megmondták).

A délelőtti tervben szerepelt, hogy kisétálok az első kanyarkombinációhoz fotózni. Még megvártuk, míg a kicsúszott Kubica autóját visszahozzák, majd egy újdonsült fotós ismerőssel együtt elindultunk az első kanyarhoz. Egy ideig a régi ovál pályán kellett menni, ahol nem volt egyszerű az előrejutás, mert egyre meredekebb lett, a végére már szabályosan balettozni kellett, hogy a szélén lévő kis padkáról azután leugorhass a másik oldalon a kerítés mellé.

Az első sikánnál remek fotózási pontok voltak. Sajnos még kétszer le kellett állítani az edzést, rövid időn belül, legutoljára Timo Glock miatt, akinek vacakolt az autója. A szerelőknek sikerült egy időre megjavítani.

Ebédszünetben a Force Indiás képet szerettem volna tejessé tenni, így Fisichella volt az aznapi “áldozat”. Ám nála ez nem működött olyan egyszerűen, mint másik két kollégájával: saját sajtósától kellett engedélyt kérni, időpontot egyezetni, és még a kérdéseket is megmutatni. Végül edzés utánra megbeszéltünk egy időpontot.

Ebéd után a boxutcában hatalmas tömeg gyűlt össze, és közeledtek a boxutca vége felé. Kiderült, hogy a tömeg és a nagy érdeklődés középpontjában Luca di Montezemolo áll (ennyi Luca, na most már tényleg túl sok van belőlük ), vagyis inkább közeleg a Force India boxához, ahol Fisichellával beszélgetett kicsit. Persze rendőri kísérettel közlekedett.

Később felmentem a pódiumra, ahonnan be lehetett látni, még az olyan nagyon bujkáló Ferrari boxába is, legalábbis Kimi feje még éppen látszott, amikor a kocsiban ült. Az unatkozó szerelők fel-felnéztek és vigyorogtak, mint a fakutya.

Timo Glock csúszott ki edzés vége előtt 15 perccel, és az autó nem hozta vissza Timot, ami annyit jelentett, hogy nem csak kicsúszás volt, hanem valami komolyabb. A Toyotások monitorján látszott, amint a pálya egyik részéről éppen összevakarják az autót, aminek a hátulja csúnyán összetört. Kiderült, hogy azért nem hozták vissza Timot, mert az orvosok vizsgálják éppen, nem esett-e komolyabb baja. Szerencsére saját lábán sétált vissza a boxba, és mutatta, hogy minden OK. A kocsi hátsó fele azonban szépen összetört, hiába takargatták, mindkét hátsó kereke lógott, mint két yoyo. A csapatok egy része közben már csomagolni kezdett, befejezve a három napos tesztelést, és nem várták meg a hátralévő 15 percet.

A nap leggyorsabb pilótája Lewis Hamilton volt, aki 5 tizedet javított a tegnapi legjobb időn. A második helyen végző Kimi Raikkonen is 4 tizeddel maradt el a McLaren mögött. A legtöbb kört az év végén visszavonulni készülő David Coulthard futotta, összesen 120 kört ment a Red Bull Renault-val. A Honda ismét a leglassabb volt…

Visszatértem (volna) Fisichellához, ám éppen akkor száguldott el autójával az orrom előtt. Kérdeztem a csapatot, hogy visszajön-e még, erre azt mondták nem köszönt el, de ez nála gyakori, szóval nem nagyon valószínű, hogy visszatér. Kicsit még ácsorogtam, és néztem ahogy hihetetlen gyorsasággal és precizitással pakolnak, aztán leléptem.

Teszt után a Force India és a Scuderia Torro Rosso egy-egy kollégája tolt egy nagy ládát a Ferrarihoz, mely valószínűleg a motor lehetett. Ott ácsorogtam szokás szerint Kimire várva, de ismét hiába, mint eddig mindig. A McLaren kamion mellé szorosan beparkolt az autó, ami Lewist várta. Az emberek annyira körbeállták, hogy az autó maga nem is látszódott. Éppen csak ki tudták nyitni a kamion ajtaját és az autóét, hogy Lewis át tudjon szállni.

Kicsit később végigsétáltam a már üres boxutcán. Néhány karosszéria elem volt csak kirakva, a csapatok szorgalmasan dolgoztak a boxok kiürítésén, hogy minél előbb hazamehessenek. A Renault szerelők egy kis csoportja ücsörgött a földön, és pizzát falatoztak a hatalmas pizzás dobozból.

Ismét véget ért egy teszthét, ismét búcsú a kedves kis olasz városkától, Monzától és a Forma 1-től, de csak rövid időre, mert a versenyre, mint néző jövök majd vissza két héten belül.

Másnap reggel a reptéren megint csapatokba botlottam, a Red Bull és a Force India pár szerelője utazott vissza Londonba egy fapados repülőtársasággal. Volt pár Bridgestone-os emberke is, akik megismertek, és rám köszöntek, bár én nem emlékszem rájuk.

A Száguldó Cirkusz hamarosan folytatódik, a következő állomás hétvégén Spa-Francorchamps, a legtöbb pilóta kedvenc pályája. Reméljük, sok izgalmat tartogat a hétvége, pláne, hogy péntekre és szombatra eső várható.