A bajnokság élén álló Lewis Hamilton szerint a McLarennek jobb csomagja van, mint a rivális Ferrarinak a szezon utolsó hat futamára, éppen ezért magabiztosan várja a folytatást, és úgy érzi, megszerezheti első vb-címét a királykategóriában.
A bajnokság élén álló Lewis Hamilton szerint a McLarennek jobb csomagja van, mint a rivális Ferrarinak a szezon utolsó hat futamára, éppen ezért magabiztosan várja a folytatást, és úgy érzi, megszerezheti első vb-címét a királykategóriában.
“A hússzú egyenesekkel tarkított pályákon egy kis előnyben vannak, azonban úgy érzem, hogy ez ki fog egyenlítődni” – mondta Hamilton a riportereknek Spában.
“Itt nagyon erősek lesznek, ahogy a tavalyi évben is azok voltak. Azonban sikerült előrelépést elérnünk, és harcba szállhatunk velük a hétvégi versenyen. Tavaly nem voltunk abban a helyzetben.”
“Véleményem szerint Monzában sokkal gyorsabbak lesznek, mint tavaly voltak, de továbbra is azt gondolom, hogy előnyben leszünk velük szemben.”
“Szingapúrban is gyorsak lesznek, ahogy Valenciában voltak, így talán ott ők diktálják majd a tempót. Meglátjuk, mi lesz, ám Fujiban és Sanghajban nagyon jól teljesítettünk az elmúlt évben.”
“Őszintén szólva azt gondolom, hogy nekünk jobb a csomagunk a hátralévő versenyekre. Valószínűleg harcban tudnak majd maradni velünk, de szerintem mi leszünk előnyben” – tette hozzá a brit pilóta.
Hamilton hat ponttal áll Felipe Massa előtt a bajnokságban, aki fantasztikusan teljesített az elmúlt két versenyen, és csak egy technikai probléma miatt nem tudott nyerni Magyarországon – ami nélkül most ő állna az élen.
Bár a Ferrarinak két motorhibája is volt az elmúlt két versenyen, és Raikkönen lemaradása 13 pontra nőtt a bajnokságban, Hamilton hozzátette, hiba lenne leírni az olaszokat.
“Még hat verseny hátra van, és rengeteg pont kerül még kiosztásra, így nem hiszem, hogy Kimi számára vége lenne a bajnokságnak” – mondta a McLaren éllovasa. “Természetesen keményen kell dolgoznia, hogy behozza lemaradását, és azt is kijelenthetem, hogy jelenleg Felipe jelenti számomra a legnagyobb veszélyt a bajnokságban.”
Miközben a McLaren finn pilótája, Heikki Kovalainen már nincs versenyben a bajnoki címért, a Ferrari mindkét versenyzője eséllyel pályázik a végső győzelemre, ami akár Hamilton malmára is hajthatja a vizet.
A brit versenyző bízik benne, hogy Kimi és Felipe további értékes pontokat vesznek majd el egymástól a szezon hátralévő részében, amely segíthet neki abban, hogy megszerezze a bajnoki címet.
“Azt nem mondhatom, hogy könnyű helyzetben vagyok. Ezt soha nem érezheted, mert ha elszállsz magadtól, akkor véged” – mondta a McLaren pilótája. “Továbbra is keményen hajtok, az utolsó versenyig koncentrálok, és nem csak az adott versenyre, hanem a végső eredményre fókuszálok. Az a célom, hogy mindenkinél több pontom legyen a bajnokság végén.”
“Bízom benne, hogy továbbra is harcban lesznek egymással [Kimi és Felipe], és pontokat vesznek el egymástól. Ez jó lenne. Abban is bízom, hogy a mi csapatunk tovább folytatja az egyenletes pontszerzést. Ez kiváló lenne a csapatunk számára.”
“Remélem, hogy harcban maradunk velük, és nem csak ez egyéni, hanem a konstruktőrök versenyében is. Megvan a csomagunk ahhoz, hogy elérjük célunkat” – tette hozzá Hamilton.