Heikki Kovalainen úgy érzi, sikerült maga mögött hagynia azokat a problémákat, melyek miatt képtelen volt felvenni a tempót csapattársával, és több futamon is maga alatt teljesített az idei évben.
Heikki Kovalainen úgy érzi, sikerült maga mögött hagynia azokat a problémákat, melyek miatt képtelen volt felvenni a tempót csapattársával, és több futamon is maga alatt teljesített az idei évben.
A McLaren finn pilótája, aki már korábban jelezte, hogy a hosszú etapok alatt gondjai vannak a gumik egyenletességével a versenyen, úgy érzi, sikerült javítani a helyzeten – ami még most sem tökéletes.
“Sokat dolgoztunk ezen az elmúlt hónapokban, és ennek megfelelően változtattunk az autón” – magyarázta Kovalainen.
“Nagyon nehéz változtatni a vezetési stíluson, és nincs is sok értelme radikálisan változtatni azon, amihez hozzászoktál. Az autót kell finomítani.”
“Egyre közelebb kerülünk a célhoz, és azt gondolom, hogy elégedettek lehetünk. Azonban nem szabad leállni, továbbra is keményen kell dolgozni, mert csak így javíthatunk a helyzeten.”
Annak ellenére, hogy csak kis mértékben különbözik vezetési stílusa Hamiltonétól, Kovalainen szerint ez éppen elég ahhoz, hogy lemaradjon csapattársától.
“Az apró különbségek döntenek, miként támadod meg a kanyart, hogyan fékezel, vagy milyen tempóban gyorsítasz ki. Én néha hosszabb, míg Lewis rövidebb ideig van a kanyarban. Ez abból ered, hogy én ívesebben veszem a kanyarokat, ami nagyobb terhelést is jelent a gumik számára, ezért kell ezen dolgoznunk.”
“Nem egyszerű a helyzetem az idei évben. Van, mikor nagyon jól teljesítenek a gumik, de többször előfordult már, hogy nem tudom megfelelő hőfokon tartani az abroncsokat, ami tönkreteheti az egész etapomat, és rengeteg időt veszíthetek.”
“Az időmérőn nincs ilyen gondom, de ez valószínűleg autónk karakterisztikájának tudható be. Nem beszélhetek más csapatokkal vagy versenyzőkkel, de azt gondolom, hogy rájöttünk, miért kezelem keményebben a gumikat, és már dolgozunk rajta. Biztos vagyok benne, hogy végül minden probléma elillan” – tette hozzá a finn pilóta.