Hamilton nem aggódik a Ferrari sebessége miatt - F1VILÁG.HU

Hamilton nem aggódik a Ferrari sebessége miatt

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Lewis Hamilton nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy a Ferrari előnyben van a végsebesség terén, mert úgy gondolja, hogy az olasz gárda és a McLaren azonos szinten van Belgiumban.

Lewis Hamilton nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy a Ferrari előnyben van a végsebesség terén, mert úgy gondolja, hogy az olasz gárda és a McLaren azonos szinten van Belgiumban.

Felipe Massa diktálta a tempót a délelőtti szabadedzésen, ahol közel hat tizedet vert a harmadik helyen befutó Hamiltonra. A Ferrari brazil versenyzője, aki hat ponttal van lemaradva a brit pilóta mögött a bajnokságban, szintén gyorsabb volt riválisánál a délutáni tréningen.

Mindezek ellenére a bajnokság éllovasa elmondta, nem gondolja, hogy a Ferrari előnyben lenne a McLarennel szemben a hétvégi versenyen.

“Továbbra is a győzelemre hajtunk. Legalább olyan versenyképesek vagyunk, mint a Ferrari. Nagyjából azonos szinten állunk” – mondta a brit pilóta a riportereknek az edzéseket követően.

“Tény, hogy nagyobb a végsebességük az egyenesek végén, de ez mindössze néhány km/h. Nem hiszem, hogy ez komolyabb különbséget eredményezne.”

Hamilton azt is hozzátette, hogy véleménye szerint a McLaren sokkal versenyképesebb lesz Belgiumban, mint a tavalyi évben volt, mikor a Ferrari kettős győzelmet aratott a versenyen.

“A mai nap egyes helyeken jobban esett, mint más részeken, így elég nehéz volt hozzászokni a körülményekhez. Azonban elégedett vagyok az egyensúllyal, és az autó hétvégi csomagjával.”

“Sokkal versenyképesebb, mint a tavalyi évben volt. Már csak az a dolgunk, hogy keményen hajtsunk, mert csak így maradhatunk előttük” – folytatta a brit pilóta, aki ugyan bevallotta, nem tart az esős versenytől, mégis jobban szeretné, ha száraz pályán száguldozhatna.

“Monacóban és Silverstone-ban is gyorsak voltunk. Azonban jobban szeretném, ha száraz maradna a pálya. Esőben nagyon trükkös a ring, ahogy azt a GP2-es mezőny tapasztalhatta.”

“Olyan mintha nappal, vagy éjszaka vezetnél. Hatalmas a különbség. Mikor száraz a burkolat, keményen nyomhatod, kihasználhatod az íveket, és a pálya minden négyzetmilliméterét, azonban esőben egyszerűen nincsen tapadás.”

Hirdetés

“Ha pedig ráhajtasz a fehér vonalra vagy a kerékvetőre, hatalmasat bukhatsz. Több vízátfolyás is lehet a pályán, nem tudhatod, a következő kanyarban mi vár rád. A fékzónákban is óvatosnak kell lenned, mert nagyon könnyen kipördülhetsz” – tette hozzá Hamilton.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!