Lewis Hamilton semmit nem bízott a véletlenre, és ahogy elkezdett esni az eső, azonnal támadást intézett az élen álló Kimi Raikkönen ellen, akit meg is előzött, de végül elvették tőle a győzelmet. Most elmondhatod, mit gondolsz az esetről…
Lewis Hamilton semmit nem bízott a véletlenre, és ahogy elkezdett esni az eső, azonnal támadást intézett az élen álló Kimi Raikkönen ellen, akit meg is előzött, de végül elvették tőle a győzelmet. Most elmondhatod, mit gondolsz az esetről…
Hamilton parádés győzelmet aratott a vasárnapi futamon, ami az utolsó három kört leszámítva, elég unalmas volt. Ám ami a végjátékban történt, az mindenért kárpótolta a nézőket, hiszen tűzijátékot láthattunk az esőben.
Három körrel a leintés előtt megérkezett a várt égi áldás Spába. Az addig meggyőző tempót diktáló Raikkönen elkezdett lassulni az élen, így Hamilton azonnal megérkezett mögé, hogy támadást indítson ellene.
A brit pilóta már a buszmegálló sikánban el akart menni riválisa mellett, ám úgy előzte meg Raikkönent, hogy levágta a kanyart. A McLaren versenyzője azonnal tudta, hogy vissza kell engednie maga elé finn kollégáját, amit meg is tett, ám a célegyenesben, amint Kimi mögé került, ismét támadásba lendült, behúzott a belső ívre, és az első kanyarban kifékezte.
Az eset azonban megosztotta a szakemberek véleményét, így a sportfelügyelők vizsgálatot kezdeményeztek, melynek végül az lett az eredménye, hogy elvették Lewis futamgyőzelmét. A brit pilótát ugyanis egy keresztülhajtásos büntetéssel sújtották a futam után, így 25 másodpercet hozzáadtak idejéhez, így visszacsúszott Heidfeld mögé a harmadik helyre.
Massa újabb győzelmével, két pontra csökkentette lemaradását a bajnokság élén álló Hamiltonnal szemben, így öt futammal a szezon vége előtt még teljesen nyitott a bajnokság.
Olvasóink véleményére vagyunk kíváncsiak. Véleményed szerint jól döntött az FIA? Mi lett volna a megfelelő büntetés? Vagy egyáltalán szükség volt-e a büntetésre?
Ha van véleményed, oszd meg velünk, és írj levelet az info@f1vilag.hu e-mail címre.
Olvasóink véleményét a cikk alatt osztjuk meg…
A technikai és egyéb más sportban is azért vannak a szabályok és rendeletek, mert azokat mindenkinek be kell tartani egyformán! Mielőtt véleményt mondunk valamiről, utána kellene nézni, hogy az adott esetben mit is ír le a szabályzat!
Az tény, hogy vannak mérlegelési lehetőségek, amik nagyban szubjektívek! /emberi tényezők miatt /
Manapság a nem teljes mértékben történő “szabályozás”ból adódóan érvényesülnek a “vadon törvényei” de nemcsak itt, hanem mindenhol!
Volt egy jogosulatlan előny az egyik esetben, ami tilos! A másik esetben volt egy boxutcai szabály, ami rugalmasabb és több célú büntetést vonhat maga után. A jogosulatlan előnyért is kaphatott volna boxutcai áthajtást, de itt is a gyengébbik büntetést alkalmazták. Nézzünk először utána a történteknek átfogóan, majd mondjunk megalapozott véleményt!
(T. Mihály)
Érdekes amit művel az FIA. Előzni mindenkit lehet csak a Ferrarit nem.
(imre)
Nagyon sajnálom a történteket. Az én személyes véleményem az, hogy nagy igazságtalanság folyik az F1-ben, elkeserítő, amit a McLaren csapattal művel az FIA. Voltak bakik, amikor lebuktak, hogy megszerezték a Ferrari adatokat, (na és 1%-a derült ki) A Renault is ezt tette, amikor Alonso világbajnok lett.
OK, is lemásolták a McLarent de, Ron Dennis nem jelentette fel őket, vagyis az ügy nem került az FIA elé, valamint a bíróság elé, de az FIA azóta rendszerint bünteti a McLaren csapatot és sajnos nem jogos a döntésük. Ezáltal magát az F1-et teszik népszerűtlenné, sajnos vannak buta emberek az FIA-nál, ezáltal kevesebb profit áramlik az F1-be.
Talán, mint én, F1-rajongó, még én is meggondolom, hogy érdemes-e nézni a Forma-1-et és talán még sokan így is gondolják.
Amúgy ami a szabályokat illeti, jogos volt az előzés, mivel Hamilton autója előrébb volt, mint a Ferrari autója és egyértelműen kiszorult a pályáról. Olvastam a ferrarisok megjegyzéseit…Szerintem, akik nem értenek egyet, azok vagy nem látták a versenyt, vagy nagyon elfogultak vagy egyáltalán nincs fogalmuk a sportról.
Köszönöm azoknak, akik egyetértenek velem!
(S. Zsolt)
Egyáltalán nem volt jogos a büntetés.
Sajnos a McLarennek és drukkereinek el kell fogadniuk, hogy az FIA ahol csak tud, a Ferrarinak kedvez. Sajnos ebben az évben a Ferrari csak úgy tud világbajnokságot nyerni, ha asztal mellett döntik el a kérdést, és nem a pályán. Gondoljuk csak bele! Hányszor büntették meg a McLaren ebben az évben, és hányszor a Ferrarit?
Ha véletlenül megbünteti az FIA a Ferrarit, akkor tuti pénzbüntetést kap. A McLaren? Tuti hogy helyezésbeli büntetés. Nem kell visszamennünk a régmúltba. Felipe Massa és Adrian Sutil boxutcai vetélkedésére mindenki emlékszik. Mindenki feltette a kérdést, hogy mit kap Massa. Idő- vagy pénzbüntetést? És lám, mit kapott? Természetesen pénzbüntetést, mert ezt zsebből kihúzza, és röhög a markában! És lehet, ezzel döntötték el a világbajnokság sorsát! Nem a pályán, hanem az asztal mellett.
De a McLareneseknek legalább tiszta a lelkiismeretük, mert minden próbált kiállnak, nem csalnak az FIA-val karöltve, és így se tudják őket legyőzni.
És, hogy miért volt jogtalan a büntetés?
1. Hamilton időbüntése, nem Raikkönennek segített, aki érintett volt az incidensben, hanem Felipe Massának. Ő volt az a versenyző, aki “semmit” se tett a győzelemért. Nem tudta az előtte haladókkal a tempót tartani, sem támadni őket.
2. Amennyiben balesetelkerülés miatt történik pályaelhagyás, akkor nem történt szabálytalanság. Raikkönen kiszorította Hamiltont a kanyar belső ívéről, tehát Lewis volt a helyzetben. Hamilton mit tehetett volna még? Menjen bele direkt? Akkor azért kap büntetést, plusz még a futamot se tudná befejezni se ő, se Kimi.
3. Amint megtörtént az incidens, Hamilton visszaengedte maga elé Raikkönent. Mert így nem követett el szabálytalanságot.
4. Raikkönen szabálytalanul előzte meg Hamilton, mert sárga zászló volt érvényben Rosberg kicsúszása alatt. Raikkönen nem engedte vissza Hamilton maga elé, csak mikor megpördült. Ezzel ellentétben Hamilton azonnal reagált a dolgokra! Nála megvolt a szándék, míg Kiminél nem figyelhettük meg! De ezt az FIA persze nem vette észre, és nem vizsgálja!
5. Nem adott neki túl sok előnyt? Könyörgöm ez autósport! És Kimi se adott neki előnyt, sőt vissza se engedte maga elé! Itt nem te adod az előtted lévőnek az előnyt, hanem próbálod ledolgozni! Kimi az egyik kanyarban kicsúszott a bukótérbe és ő meg úgy szerzett előnyt. Pedig pálya elhagyásánál előnyt szerezni TILOS! Persze az FIA ez felett is szemet hunyt!
Így a “független” döntőbizottság elgondolkozhatna a tettein, mert ha ezért Hamilton elbukja a világbajnokságot, tuti hogy még Bernie se fogja szótlanul hagyni!
GOOOOO MCLAREN! GOOOOO HAMILTON!
(Erika)
Egyáltalán NEM VOLT JOGOS A BÜNTETÉS! Nálam most telt be a pohár… Az FIA most mutatta meg igazán, hogy ki a kis kedvenc!
Nos, akkor nézzük a dolgokat!
Ugye Lewis miután utolérte Kimit, megpróbálta előzgetni, szélárnyékból leskelődni stb… A “buszmegállói sikánnál” Lewis megpróbálta előzni, Kimi kiszorította, így kénytelen volt kimenni és átvágni… De ugye ha vissza jött volna rögtön a pályára, akkor kiütötte volna Kimit… és akkor lehetne pampogni a ferrarisoknak hogy már megint Lewis ütötte ki. Nem igaz!?!? Nah tovább… visszajött a pályára, visszavett a sebességből, mert tudta, hogy szabálytalan volt. Maga ELÉ engedte Kimit… Még nincs vége! Ívet is váltott bement belülre! És a kanyar végén megelőzte!
Lewisnak abszolút, de semmi köze nem volt Kimi kieséséhez!
Ha Ferrari és Massa VB lesz… akkor nem MAGUKNAK köszönhetik az eredményt, az FIA-nak! Ha én lennék a helyükben, lenne egy pár rossz éjszakám Lewisék miatt…
Ez nem verseny itt nem is pilóták döntik el a dolgot hanem az FIA! Ez földbe döngöli a sportot!
És ezt Kimi vs. Lewis manővert pl. Lauda… szinte az összes sajtó, kivéve az olasz tartja jogosnak a büntetést, de hát ez érthető… Még a németek is Lewis mellé álltak és nem arról írtak, hogy Heidfeld milyen jól döntött, hogy bejött az eső gumi szettért…
(Vivien)
Ez tiszta vicc… Bezzeg Kimi sárga zászlónál előzött, az nem probléma, tuti nem lesz Monzában hátrasorolva. Piros autóval bármit megtehetsz…
(Petya)
Sajnálom. Nem Hamiltont, nem is Kimit, hanem az F1-et. Azokat is, akik ilyenné tették, illetve teszik. Egyszerűen csalódtam. Hányan ülnek az asztal mögött ilyenkor és hoznak döntéseket? Hárman-négyen? Nem tudom pontosan, egyébként nem is érdekel. Kicsit azért gondolkodnék a helyükben. Feltétlenül kellett ez? Jót tett ez a sportnak? Szerintem nem.
Miről is volt szó a Schumacher korszakban? Izgalmasabbá kell tenni a sportágat. Sikerült? Mondjuk rá. Látunk előzéseket, és szép versenyeket, tavaly is, és idén is, mint ez a Spa-i is volt a hajrában – kivételes futam volt -, a pezsgőzés utánig. Épp itt a bibi. Lehet jó kis versenyeket látni, csak az a baj, hogy a visszájára fordult az egész törekvés. Most már még inkább a bírák döntenek belebújva a szabálykönyvekbe – saját belátásuk szerint, és hozva – sajnos egyre több esetben – “érdekes” döntéseket (oda-vissza). Nem tudom pontosan a szabályokat, nem is akarok belemenni, egyébként megtehetném, bár értelmét nem látom. Megtette helyettem más a hozzászólások valamelyikében. Példaként: Valaki már írta előttem azt a tavalyi esős Kubica-Massa párbajt. Ami királyi volt, az utolsó 1-2 körben. Akkor nem tettek semmit, és jól döntöttek a bírák! Hagyták versenyezni őket, akkor hol Massa, hol Kubica vágott az ellenfele elé, bukótérbe ki aztán onnan vissza és előz. Ott mind a kettő jutott helyzeti előnyhöz, nem? Miről beszélünk? Egyszer arról döntenek, hogy had versenyezzenek, mert épp ilyen kedvünk van, másik alkalommal pedig behúzunk egy kis büntit ide is, oda is? /Mi lett veled F1?/
A vita mehetne napokig, feleslegesen. Arról is, ki milyen mértékben favorizálja kedvenc csapatát és borul el az agya, ha a kedvence ellen vagy épp mellett döntenek. A ferraris köpködi Hamiltont és a McLarent, mert idén utolérték őket teljesítményben, és autóikat megelőzik a pályán, és mert Lewis a 2. évében is vb esélyes, és azért is le kell hurrogni, mert épp nem “európai”, és mert gyors is, és mert … stb. Most akkor összedől a világ? Rögtön a másikat kell hibáztatni? Értelme van? Kapsz érte egy csokit? Elégedett leszel és az vagy? Ha igen akkor jó Neked! … Egyébként el lehet ezt mondani fordítva is. Ismétlés: “A vita mehetne napokig, feleslegesen.”
Az FIA-val van a gond, és az ott ülő emberekkel. A politika is helyet kapott burkoltan? Aki többet “nyal” és “zsebbe fizet” azt előnyben részesítik? – ezek szerint igen. Sajnos.
De hát ez egy sport, ugye???? Az győz aki jobb – elven működik, ugye???
Egyik felet sem akarom bántani, nem ez a szándékom. A tömör véleményem szerint az idióta-kategóriába sorolható a döntés. Ezért győzelmet elvenni? Adjanak pénz-, vagy 5 helyes rajtbüntetést. Ami látszik: ez a döntés kőkemény részrehajlás volt.
Abban az esetben járható út – ismétlem szerintem – ha Kimi versenyben marad. De hát kiesett, kicsúszott! Később nem látta senki, hogy “oda-vissza előzök, ha tudok” akció volt? Akkor lássuk hol jutott előnyhöz: Lewis ellenfelét megelőzte (mondjuk) szabálytalanul, egyébként visszaengedte, majd újra megelőzte, később Kimi előzött, és így tovább. Végül Kimi megcsúszott és ezzel kiesett. Tehát előnyhöz jutott, amit visszaadott, és elveszített, majd a másik hibájából adódóan nyert. Ez mi, ha nem megérdemelt győzelem? Ha Kimi nem esik ki, akkor biztos így büntetnék én is. Egyébként ez már csak feltételezés.
(Sssamu)
Beszélnek itt sokan versenyszellemről és az F1 tisztaságáról, meg arról, hogy milyen összefonódások vannak a Ferrari malmára hajtva a vizet, fröcsögnek a Mercedes, és Hamilton rajongók, és az úgynevezett pártatlan érdektelenek, BMW és egyéb drukkerek, akik azt mondják nekik mindegy de azért szidják a versenybírókat és arról zagyválnak, hogy a verseny a pályán dőljön el. Csak az nem jut eszébe senkinek közülük, hogy ha nem tartják, azaz tartatják be a szabályokat büntetésekkel akkor roncsderbi lesz a futamból. Akik ezt nem képesek megérteni nézzék az ez utóbbit – bár talán ott is van néhány szabály – és fogadják meg az emlegetett elhatározásukat miszerint nem is érdemes F1-et nézni, mert ezt csak sportnak csúfolják.
De sokan még arra sem képesek, hogy értékeljék a történteket, és azt mondják az elvakult Ferrari, vagy Kimi utálatukban, hogy Raikkönen volt, aki kiszorította szegény Hamiltont. Erre csak azt lehet mondani, hogy: szemész mit mond?
A Mercedes egyébként meg egy tolvaj banda, amelyik a Ferraritól lopott fejlesztéseket felhasználva és ennek köszönhetően kapaszkodott fel. Ez egy ilyen sport, amely természetesen ilyen formán sem csak a pályán dől el, de ettől még be kell tartani a szabályokat. Hamiltonnak ez nem tartozik az erősségei közé, mert például az Ő csalása miatt romlott meg Alonso viszonya is a csapat főnökével, amikor Lewis még a saját csapatának a szabályait sem tartotta be, mikor Fernando elé pofátlankodott annál a múltbéli, ominózus kerékcserénél.
Most megérdemelte a büntetést, versenyezzen a fair play égisze alatt, és akkor majd nem fogják megbüntetni!
A FIA által kiszabott büntetések szakmai alapon születnek és nem egy gitt egylet hozza őket. A Mercedes vagy Hamilton nyalók mondatai meg hemzsegne a “ha”-któl, és a “ha”-val kezdődő mondani valónak az értelme is csak annyi, mint amit összezagyválnak a szerecsen mosdatás közben. Mert tudjuk, hogy ha a toronynak gatyája lenne, akkor ő volna a legnagyobb gyerek a vidéken. Ha így, ha úgy, vagy amúgy lett volna akkor valami más történt volna, de nem úgy volt. Így meg ezt történt ami, és meg is büntették a szabálytalanul manőverező versenyzőt, pont.
Végezetül a következőkről persze nem is beszélve, amit idézek B. Vittorio-tól, mert a szabályokról szól és itt a lényeg!
“A büntetés jogos volt, sőt, ha nagyon durvák akarunk lenni még egy 25-t is kaphatott volna – ugyanis az Eau Rouge kanyar után 3-szor is irányt váltott Kimi előtt, míg a szabály 1-et engedélyez csak. Ha valaki nem ért egyet a büntetéssel, mert Hamilton visszaengedte Kimi-t, akkor fogja fel úgy, hogy a cikázásért kapta. Mert legalább ezt a 2 dolgot elkövette.”
(bela)
Úgy látom senki sem képes elfogulatlanul megítélni a történteket. Teljesen felesleges arról beszélni mi lett volna ha…,én abból indulok ki, hogy hasonló szituációban a közúton fékezned kell, és visszasorolnod, ám ilyenkor lendületet veszítesz az előzendő autóhoz képest, míg Hamilton azzal, hogy levágta a kanyart nem vesztett lendületet, és rajta tudott maradni Raikkönenen így jobb pozícióból támadhatta,mintha ő is a pályán haladt volna. Szerintem így van! A szabályok állandóan változnak éppen azért mivel nem tökéletes ezért abból levezetni, hogy mi történt ezelőtt teljesen indokolatlan, a versenybírók, ha így döntöttek azért tették, mert ők úgy ítélték meg, hogy volt előnyszerzés.
(J. Fangio)
Ez undorító, amit a Ferrari csinál. Ugyanis nem kellett volna levágnia a kanyart, ha Kimi nem szorítja le az ideális ívről. Simán szabályosan előzött, mert visszaengedte maga elé Kimit. Ebbe az ügybe benne van Ecclestone keze, mert így azt hiszi, hogy nézettebb lesz a vége, ezáltal hogy szorosabbá tette a vb-t. Nem is értem hogy mért kell ezt az esetet vizsgálni, hogy ilyen súlyos büntetést kiszabni, azt meg végképp. Remélem a Ferrari elbukja a vb-t. HAJRÁ HAMILTON!!!
(H. Máté)
Most szeretném tisztázni a dolgokat! Az elengedés nem abból áll, hogy Kimi mellé áll, hanem az hogy mögé, és egy kanyart mögötte is tesz meg, nem pedig a szélárnyékból előz, amikor még el se engedte! Úgyhogy megérdemelte! Ja és hogy az FIA a Ferrari mellett áll! Érdekes, akkor mért kapott büntetést a Ferrari az előző versenyen mikor nem jó időbe engedték ki a Massa-t a boxból???? Az FIA inkább a Hamilton mellett áll emlékezzünk csak vissza a tavalyi évre, a Hamilton -Alonso feltartósdi ügyre! Hamilton tartotta fel Alonsót és ki kapott büntetést? … Alonso!!!!!!!!
(L. Jani)
Nevetséges az, ami ma az F1-ben zajlik! Az emberek szemébe mernek hazudni olyan dolgokat, hogy sportszerűség! A tegnapi napon egyértelművé vált számomra, hogy az FIA – aki állítólag a sportág szabályainak megfelelően és sportszerűen jár el az F1-et érintő vitatott kérdésekben – a sportszerűség legnagyobb ellensége.
Több dolgot is megemlíthetnék, de a legszembetűnőbb – a múlt heti incidens előtt – a monacói versenyen megtörtént Raikkönen féle Sutil kiütés volt. A finn csoda a 4. helyről ütötte ki a németet. Persze nem kapott büntetést. Szemben Kovalainennel, aki a hétvégén kiütötte Webbert a 6. helyről, és azonnal megkapta a büntetést. Ez talán még felháborítóbb a Massa féle boxutcás dologhoz képest.
Végül csak annyit, hogy az FIA nem a MERCI ellensége, hanem a Ferrari csatlósa!
(Papó)
Ez már nem Forma-1, hanem Ferrari-1. Undorító! Egyébként meg az Kimi magától is összetöri a döglött lovát, nem kell neki “külső” segítség. Remélem, elbukja a Ferrari a vb-t! Nekem nem kellene az ilyen dicsőség! Az asztalról odadobott koncot rágják, mint a kutyák. Gyomorforgató az egész….
(K. Ferenc)
Szerintem az FIA-sok hülyeséget csináltak. Egyszerűen nem értem, miért büntették meg Hamiltont. Mert Kimi tette ki a pályáról, muszáj volt kimennie. Azt mondják előnyt szerzett. Kérdem én, hol? Mi alapján büntették meg? Mert elvette a gázról a lábát, elengedte Kimit, tehát nem szerzett előnyt. Ha pedig végig nyomta a gázt és Kimi így is elment mellette, akkor megint nem értem hogy szerezhetett volna előnyt. De már megszokhattuk, hogy a Ferrarinak kell nyerni az összes világbajnokságot…
(Konyec21)
Akik az FIA-t Ferraris elfogultsággal vádolják (feltételezem elsősorban McLaren és Hamilton szurkolók), örüljenek inkább annak, hogy végigszurkolhatták a tavalyi szezont (és az azt követő 2-t) és nem zárták ki a pilótáikat és csapatukat a fenébe!
A büntetés jogos! A visszaengedés nem azt jelenti, hogy megvárom, míg épphogy elmegy mellettem, azután rögtön megyek is szélárnyékba! Hamilton egy buta, tapasztalatlan, kapkodó versenyző. Erre ment rá a tavalyi címe (amit a FIA majdnem összehozott neki! Ja, akkor nem volt baj az elfogultság…) és erre fog rámenni az idei is.
(M.P.)
Ebből az ítéletből is látszott, hogy az FIA és B.E. is a Ferrarit támogatja! Ne feledjük, mikor Kimi Monte Carlóban kiütötte Sutilt, még megrovásban sem részesült. Sajnos sok ilyen “BAKIT” lehetne írni (gumigondok Indianopolisban, Schumacher Hockenheimben, mikor kitolták a sóderből…). Megoldást szerintem egy másik hasonló verseny jelentene, ahol ilyen kivételezések nem történhetnének (volt már erről szó pár éve). Én McLarenes vagyok, de a jó és korrekt versenyeknek a híve!!!
(P. Kálmán)
Én egy BMW szurkoló vagyok, tehát az eset kapcsán teljesen pártatlan.
A verseny alatt Kimi volt a legmeggyőzőbb, Hamilton kissé lemaradva, de tudta tartani vele a lépést. A többiek sehol nem voltak (sajnos a BMW sem, bár Heidfeldnek volt egy kifizetődő húzása a végén). Tehát, ez a “Kimi-dominancia” jellemezte a versenyt, egészen az eső érkeztéig. Attól a pillanattól kezdve Hamilton messze jobb volt nála. Ott és akkor előzte volna meg, ahol és amikor akarja! Ez tény! Egyik Ferrari pilóta sem tud esőben maradandót alkotni (pl.:Silverstone…).
Emlékszünk arra a tavalyi esős futamra, ahol Kubica meccselt Massával? Többet voltak a pályán kívül, mint belül. Ez az autóversenyzés része. Egyébként akkor Massa, Kubica előtt ért be, mivel a bukótérben nagyobb tapadása volt Ferrárijának, mint a pályán a BMW-nek. Mégsem szólt érte senki semmit, inkább még hetekig bejátszották, hogy milyen nagyot küzdöttek egymással az utolsó körben. Ez az autóversenyzés része!!!!
Kimi versenyben volt az első helyért, amit próbált is védeni foggal körömmel, azonban Hamilton sokkal gyorsabb volt nála. Versenyeztek egymással. Ez a FORMA-1! Vagy nem? Vagy majd ügyvédek döntik el ki a jobb? (Sürgősen elgondolkodnék a tisztelt FIA helyében, nehogy kiszorítsa őket a rendkívül népszerű MotoGP). Én olyan versenyt szeretnék látni, ami a pályán dől el, nem pedig az irodákban.
Véleményem szerint, az ominózus sikánban Hamilton nem akart teljes padlólemez szélességgel végigmenni a rázókövön, ezért vágta le. Majd visszaengedte maga elé Kimit, ez tisztán látszik, aztán megelőzte. Jogosulatlan előny? Mi? Hol? Ha nem ott, akkor két kanyarral később előzi vissza. Vagy már az is jogosulatlan előny, ha valaki gyorsabb a másiknál? Ez a büntetés szánalmas. Vagy így akarják a vb-t szorosabbá tenni? Mondjuk az nekünk jó, ha végig izgulhatjuk a szezont, na de ilyen áron?
Ezentúl ki mer majd megelőzni egy Ferrarit?
(MNorbi)
Szerintem sem érdemelte meg Lewis Hamilton a büntetését. Visszaengedte maga elé Kimit és utána támadta. Nem hiszem, hogy jobb pozícióban lett volna Lewis azzal, hogy átvágta a sikánt, ráadásul Kimi miatt. És ne felejtsük el azt se, hogy Massa boxutcai bakijáért csak pénzbüntetést kapott, amit ráadásul nem is ő fizetett ki, hanem a csapata! Ennyit erről! Az FIA a Ferrarival nagyon is kivételez, és Lewis Hamilton mindig szigorúbb büntetéseket kapott eddig. Ez igazságtalanság! És Kimi szorította ki Lewist, amikor ráment Hamilton kerekére. És utána Kimi csúszkált össze-vissza. Az pedig nem Lewis hibája volt, mert ő pályán tudott maradni!
(Rencsi)
Nagyon röviden, viccnek tartom az egész jelenlegi Forma 1-et. Az, hogy szinte csak a boxutcában előznek, már eleve unalmassá teszi a versenyeket, de az FIA hiteltelenné is teszi, magát is és a sorozatot is. Csak erre a versenyre visszagondolva, sárgazászlós jelzés alatt előzött egy Ferraris pilóta, de még csak meg sem vizsgálták az ügyet. Kb. 10 éve a McLarennek szurkolok, de egyre kevésbé érdekel már ez a fajta sportnak gúnyolt “valami”. Csak az elmúlt pár évben számtalan hasonló esetet láthattunk, de ilyen büntetésre nem emlékszem.
Az, hogy az FIA elfogult, csak a Ferrari szurkolóknak nem egyértelmű, bár Lauda aki ült Ferrariban is, hasonlóan látja. Most arról próbálunk vitatkozni, hogy a pozíció visszaadása mikor lett volna az FIA-nak, és a Ferrari szurkolóknak megfelelő. A kanyar bejáratához megérkezvén 0,0 mp volt a különbség, a vitatott manőver után Raikkönen haladt át a célegyenesen elsőként, akkor milyen előnyt szerzett? Arra gondolok, hogy túl későn fékezett Hamilton a célegyenes végén, ez lehetet a baj. Szerintem Schumachernek ettől sokkal vitathatóbb előzései voltak, mégsem kérdőjelezte meg senki, mert versenyt akartunk látni. De nem csak neki, említhetném Prostot, Piquet-t, Sennát is.
Ez a második év, amikor az FIA szorosabbá akarja tenni a VB-t, nevetséges, szánalmas… Gondoljunk a tavalyi Talmácsi – Faubel csatára Valenciában, szerencsére ott nem FIA típusú nyugdíjasok ülnek a versenybírói székekbe. Ott kérem VERSENY volt, és harcoltak. Ez a mai Forma 1-ben elfogadhatatlan, mert kizárnak, hátrébb sorolnak…egy kivétellel, ha piros autóban ülsz, akkor a bukósisakod árát kell befizetned, és csinálhatsz bármit. Sutilt majd felkente a falra Massa, és még fel is volt háborodva. Egyáltalán nem értem mit képzelt Sutil. Meg kellett volna állnia, és megvárni, míg Massa kihajt.
Mindenesetre szeretnék gratulálni a Ferrarinak az idei csapat- és egyéni világbajnoki győzelméhez! A Merci elégedjen meg a második hellyel, mert egyébként úgy is addig matekozik az FIA, hogy még a végén pont nélkül maradnak.
(Egy volt Forma 1 rajongó: V. István)
Azt gondolom, hogy a szabálytalan manőver nem kérdés ez ügyben. Mint már többen is említették a felvételeken is látszik hogy igaz, visszaengedte maga elé, de jobb pozícióban volt és jogtalan előnyt szerzett. A győzelmet nem vettem volna el tőle, mert megint ott tartunk, hogy a Ferrarisok fognak kapni hideget, meleget. Pedig nem ők kezdtek el reklamálni, más kérdés hogy megtették volna. Az emberek egy része fel van most háborodva. Ha mondjuk Massával vagy Raikkönennel történik hasonló, akkor nem kaptak volna ilyen büntetést. Egy ellenpéldát említenék. Néhány éve rengeteg szabályt megváltoztattak annak érdekében, hogy a Ferrari és Michael ne domináljanak ennyire. 2005-ben azt gondolom, láthattuk is, hogy miért. Ezzel azt akarom mondani, hogy ez a “játék” oda-vissza megy. Itt a szabálytalanság tényét, valamint a büntetés súlyosságát kell vizsgálni, nem pedig azt, hogy mi lett volna ha XY van mr. “tökéletes” versenyző helyében.
Én véleményem az, hogy a manőver szabálytalan, a büntetés pedig túl súlyos.
A következőt tettem volna: Hamiltont Monzába, ahogy előttem is mondták, 10 helyes rajtbüntetésre ítéltem volna. Viszont, hogy igazságosabbnak tűnjön a dolog, Kimit is 5 helyes rajtbüntetésre ítélném, mert végül is ő is követett el szabálytalanságot, amikor sárga zászló alatt előzött.
(O. Balázs “Csoli”)
P. Beátának a véleményét tudom elfogadni! A hátralevő két körbe szabályosan nem tudta volna elvenni KIMItől, az első helyet a “kisönteltmosolyú”!!
(B. László)
Szerintem nem volt jogos a büntetés, mert amikor Hamilton meg akarta előzni Kimit, akkor Kimi kiszorította Hamiltont. Pedig Hamilton már egyvonalban volt vele, és úgy tudom, hogy akkor el kell engednie. Ha mégis jogos a büntetés, akkor miért nem adtak neki is pénzbüntetést, mint Valenciában a Ferrarinak? Ez az eset Senna és Prost esetére emlékeztet engem. Akkor 1989-ben elvették Sennától a vb címet, ők az első kanyarban kilökték egymást és Senna, segítséggel ugyan, de visszament a pályára, majd megnyerte a futamot. A futam végén pedig elvették tőle a győzelmet és ezzel a vb címet is.
Erre Senna azt nyilatkozta, hogy semmit sem szólhatott ellene, mert akkor elveszíthette volna a versenyzői licencét, ezért hallgatott, de a következő 2 évben megnyerte a világbajnokságot.
(Szabi)
Kétségtelenül az idei év egyik legjobb versenye kerekedett a Belga Nagydíjból, de sajnálatos dolog, hogy ehhez manapság az eső elengedhetetlen kellék. A büntetés jogos volt, de szerintem a mértéke túl nagy, több okból is. Egyrészt Valenciában a Ferrari a boxban történt incidenseit gyakorlatilag büntetés nélkül megúszta.
Másrészt azt senki nem veszi figyelembe, hogy miután Hamilton megelőzte Räikkönent, ugyan nem szándékosan, de a Rosberggel történt incidens után elvesztette a vezető helyét és egyúttal a vágással szerzett előnyt is, és Kimi hibája kellett ahhoz, hogy ismét az élre kerüljön. Erre lehetne azt mondani, hogy egyből vissza kellett volna engednie.
Ott van példaként a 2005-ös Japán Nagydíj, ahol Alonso előzte hasonlóan Klient, levágta a sikánt, majd a célegyenesben eljátszották ugyanezt, mint Kimi és Hamilton, lassít-szélárnyék-visszaelőz, aztán körökkel később Alonso a csapat utasítására megvárta Klient és újra megelőzte, így elkerülve a büntetést.
És a harmadik ok: Räikkönen végül a saját hibájából vesztette el másodszor a vezetést, ezek után többször használta fel a bukóteret a távolság csökkentésére, ráadásul pont ennek következtében esett ki a versenyből. Innentől kezdve a verseny leintését követően kiszabott időbüntetést sokallom, egy 5, esetleg 10 rajthelyes büntetés Monzában igazságosabb lett volna, mivel így az ügyben egyáltalán nem érintett Massa jutott jogtalan és egyben jelentős előnyhöz.
(P. Balázs)
Rém gusztustalan, ami ezen a futamon történt, amint kieseik egy Ferrari, azonnal a másikat sújtják büntetéssel. Ez már nem sport! A versenyzők az életükkel játszottak az esőben, ugyanakkor a kerekasztalnál döntik el a futam végeredményét. Hamilton vb-ért hajt, egyáltalán nem érdemelte meg, senki sem azért dolgozik hogy a végén megszívassák. A Mclaren stabil teljesítményt nyújt, valamelyik Ferrari az utóbbi futamokon mindig kiesik.
(B.)
Aki felvette a futamot, azt kérem, hogy nézze meg! Ugyanis Hamilton a “kicsúszás” után a célegyenesben visszaengedte Räikönnent! Az már más dolog, hogy utána megelőzte! Így viszont szabályos előzés volt! Nem értem ezt az FIA-t, nekem mindig is elegem volt belőle!
Hajrá Hamilton!
(T.Attila)
Az én véleményem szerint, a büntetés jogos. Hamilton levágta a kanyart, Raikkönnen elé vágott, feltartva őt, aztán hiába engedte vissza, mert úgy engedte el Raikkönnent, hogy a legjobb előzési pozícióba kerüljön. Viszont, ha Hamilton rendesen beveszi a kanyart, akkor meg vagyok róla győződve, hogy nem került volna ilyen jó előzési pozícióba, sőt nagyon le kellett volna fékeznie, és egy kicsit lemaradt volna. Azt nem állítom, hogy esetleg 1 körrel később nem tudta volna őt megelőzni, de akkor ott a célegyenesben nem. Gondoljátok végig, mi lett volna, ha Massa minden körben levágja azt a kanyart, egész addig, még utoléri Hamiltont??? A szabályok egyértelműek: ha levágsz egy kanyart, és előnyre teszel szert, akár egy 0.5 másodpercre is, büntetés jár érte. Hamilton zöldfülű volt és persze későn fékezett, és akkor arra kente rá, hogy Raikkönnen őt kifékezte. Ez nem így megy, a kanyarokat be kell venni!!!
(K. Ervin)
Szerintem teljesen jogos Hamilton büntetése! Raikkönen teljesen természetesen és szabályosan szorította ki a kanyarban Hamiltont, ilyen pozícióvédés minden futamon tucatjával történik. Hamiltonnak két választása volt, vagy befékez (amivel pár másodpercre növelte volna a hátrányát) vagy ahogy döntött is, nyomja tovább neki és kimegy a sikánra. Eddig ugye semmi extra nincsen a történetben. A szabálytalanság az volt Hamilton részéről, hogy az így megszerzett jogosulatlan első helyet, amikor vissza akarta adni Kiminek, éppen annyira lassított le, hogy rögtön bebújt szélárnyékba és onnan megelőzte, és ilyen támadási helyzetbe nem került volna Hamilton, ha a kanyarba fékezett volna, vagy tisztességesen engedi vissza maga elé Raikkönent!
Azok, akik az FIA döntésével nem értenek egyet, valamint Massa Európa Nagydíjon kapott büntetésével hasonlítják össze a Spában történteket, szeretném ha átgondolnák, hogy egyrészt nem Sutil, hanem Massa volt nagyobb veszélyben, hiszen ő csapódott volna neki a falnak, másrészt Massának volt csak veszteni valója, harmadrészt nem Massa, hanem a csapat hibázott a kiengedésnél, így miért Massanak kellett volna egyedül szívnia?! Az egész csapat meg nem szaladhat át a boxutcán…
Még egy kis nosztalgia: Nem tudom melyik futamon volt már, amikor a lezárt boxutcában Hamilton belebombázott Raikkönenbe, így Kimi versenyét, és a sajátját is befejezte. Viszont azon a futamon Kimi magasan vezetett, ő pedig a 3.-4. helyen állt, így aztán kapott 10 helyes rajtbüntetést, ami lényegében semmi, ha az ember McLarennel vagy Ferrarival rajtol!
Úgyhogy teljesen egálba vannak ezek a büntetések, amiket az FIA kiszab!
(Naga)
Hamilton miatt már másodjára esik ki Kimi, Kanadába is belerongyolt, most meg teljesen felesleges kockázatott vállalt ezzel a manőverezésével. Megérdemelte a büntetést, okos tojás most a 8 pont helyett csak 6-ot kapott, ráadásul az idióta még Massának adott így 4-et, és jól magára húzta a bajnokságban. Nem tanul semmiből, tavaly ezért vesztette el a bajnokságot (az okoskodása miatt), remélem kiesik még párszor idén.
(hatarhid)
Hamilton nem érdemelte volna ezt a büntetést, mert ő igen is szabályszerűen versenyzett. Ez a büntetés nagyban hasonlít ahhoz a büntetéshez, amit F. Massa kellet volna kapjon az Európa Nagydíjon de az ő büntetését is elhalasztották a verseny végére. Massa ennek ellenére csak pénzbüntetést kapott, ráadásul még rajtrács büntetést se kapott a Belga Nagydíjon.
Nekem van egy olyan meglátásom, hogy az FIA egy kis részben pártolja a Ferrari csapatát. Ha a bírák szabályszerűek akartak volna lenni, akkor L. Hamiltonnak is csak pénzbüntetést kellet volna kiosszanak.
Szerintem az FIA nagyot tévedett és így a győzelem egy olyan személy kezébe hullott, aki egész futam alatt majdnem semmit nem remekelt. De ami a lényeg, hogy L. Hamilton előnye még mindig 2 pont és én bízok benne, hogy ezt az előnyt tovább növeli. Csak azt tudom mondani, hogy hajrá Hamilton csak így tovább te vagy a legjobb.
(P.Tamás)
Gusztustalan, amit Hamilton csinál, ugyanis ő már jó párszor rátartott és szorította kifelé, akit meg akarta előzni, és ha ő valóban visszaengedte maga elé Kimit, akkor hogy lehet az, hogy Kimi csak a célegyenes végén tudta visszavenni a helyét?!! A kis “csoki” egyáltalán nem engedte el Kimit, csak trükkösen eljátszotta, ugyanis ha valóban elengedi, akkor nem tudott volna olyan gyorsan a Ferrari hátsó kerekénél lenni a célegyenes végénél. Amúgy nem vagyok McLaren ellenes, csak a kis “csokinak” még sokat kell tanulnia. Gondoljunk pld. Kanadára, és tavaly a Japán vagy a Brazil (nem emlékszem pontosan melyik) futam időmérőjén szintén Kimivel, amikor a boxutcából kihajtott elé. Szóval,nem érett még meg világbajnoknak, és nem is érdemli meg, mert nem fair játékos. És valóban kárörvendő és öntelt vigyort ad elő az apjával együtt. A bünti jogos volt és én még szigorítanám is azzal, hogy ha valaki egy szezonban három ilyen büntit, akkor kizárnám a következő futamról. Ilyen volt T.Sato is vagy társa I. Judzsi is akinek a lincét is visszavonták!
(Lesli)
A verseny utolsó pár köre pártatlanul az évad legizgalmasabb csatáját eredményezte. A versenyt követő büntetés pártatlanul az évtized legigazságtalanabb döntése. Vegyük alapul a tényeket: Hamilton egyértelműen gyorsabb volt a vizes aszfalton, mint Kimi a Ferrariban.
Hamilton, ha nem vágja le a sikánt, belegázol Kimi járművébe. Ha Kimi nagyobb helyet hagyott volna, mindketten kényelmesen elférnek, mivel Hamilton akkor már belső íven volt, feltehetően könnyedén átveszi a vezetést.
A kanyart követően Hamilton elvette a gázról a pedált, hogy ellenfelét visszaengedje. A célegyenest átlépve a McLaren 6km/órával lassabb, mint
Kimi, így a Ferrari helyzeti előnyben volt.
A futam ezen utolsó pár körében a pályát Kimi is többször elhagyta, az aszfaltozott bukótéren repesztett Hamilton mellett, így szélesítve ki a pályát magának.
Nyílván nem egyedül állok értetlenül a helyzet előtt. Pályán kívül versenyezni gondolom szabályos, hiszen ezért senkit nem büntettek meg.
Nem bírom megállni, hogy ne vonjam le a megfelelő konzekvenciát. Ha egy
Ferrariban ülök, büntetlenül leszoríthatok bárkit, elhagyhatom a pályát.
Ha McLarenben ülök és összetörök egy Ferrarit, komoly pénzeket fizetek, ha el tudom kerülni az ütközést, akkor jogosulatlan előnyre teszek szert, még akkor is, ha visszaengedem magam elé.
(Zoltán)
Véleményem szerint, NEM volt jogos a büntetés!
Ha visszanézzük a felvételt, azon látszik, hogy azért hagyta el a pályát Hamilton, mert Kimi kiszorította őt. Direkt levágja a sikánt?? Ugyanmár! Honnan tudta, volna, mi lesz utána?? Előnyösebb pozíció? Egyrészt amint tudott Hamilton visszajött a pályára, másrészt esős pályán előnyös helyzet?? Harmadrészt veszélyeztette volna ezzel a biztos második helyét, amikor minden pont számít???? Ráadásul a futam folyamán számtalanszor előfordult, hogy úgymond “kiengedték” a versenyzők az autót, csak azért, hogy elkerüljék az ütközést (példának okáért már az indulásnál nem egy, nem két autó elhagyta a pályát).
Hamilton megelőzte Kimit, de pont azért, hogy még csak véletlenül se lehessen ebbe belekötni visszaengedte maga elé és utána újra megelőzte. Akkor hol is van a probléma? Ezért 25mp-es büntetés?? Ez egyszerűen hihetetlen!! Remélem újra, átgondolják és egy olyan döntést hoznak, ami jogos, igaz és mindenki számára megfelelő.
(Edina)
Teljesen jogos a bünti, sőt Kimi se csúszott volna ki, ezt tegyük hozzá….
és nem kell a duma, hogy mikor visszajött a pályára a “gyik”, akkor visszaengedte, dehogy csak megcsúszott kicsit és azért tűnt úgy, és a kanyar levágásával nagy lendületi előnyre tett szert.
Teljesen jogos! Mert ha van még idő rá, akkor box áthajtás lett volna, akkor meg pontja se lenne, kár hogy nem volt rá idő…
(mexy)
Szerintem a vita elkerülhető lenne, ha nem lenne leaszfaltozva a bukótér, hanem olyan vastagságú kavicságy lenne, ami lelassítja ugyan a versenyzőt, de vissza tudna jönni a pályára. Így nem tudnának jogtalan előnyhöz jutni a kanyart levágók.
(egy Ferrari drukker)
Na, akkor nézzük a tényeket:
1. Hamilton elhagyta a pályát és ebből jogosulatlan előnyre tett szert!
2. Szabály nem azt mondja, hogy vissza kell engedni a versenyzőt, hanem a megszerzett előnyt vissza kell adni!
Erre mit csinált Hamilton? Visszament szélárnyékba és nem hogy visszaadta volna megszerzett előnyét, még nagyobbra tett szert a szélárnyék miatt!
3. Szabályt nem másolom be, megtették mások! De sokan tévedésben élnek, hiszen nem a hasukra csaptak és 25 mp, hanem a bíráknak ilyenkor, amikor nincs lehetőség Stop&Go-ra, kötelességük (gyengébbek kedvéért nem mérlegelhetnek, hogy ennyit vagy annyit adjunk, hanem KÖTELESSÉGÜK) 25 mp-t hozzáadni a vétkes versenyző eredményéhez!
Most akkor miért kell ez a műbalhé? Örüljenek a 3. helynek, mert ha ott 10 mp Stop&go-t kap látva a körülményeket, sokkal rosszabbul járt volna nagy arcú barátunk!
(Sferrari)
Szerintem egyáltalán nem jogos a büntetés, és engem mélységesen felháborít az, amit az FIA idén művel a McLarennel. A valenciai futam után mind a két ferraris kaphatott volna 5-5 rajthelyes büntetést a boxutcai mókájuk miatt. Vagy ott a másik eset még Franciaországból, amikor Kovalainent tették hátra a rajtrácson, mert “feltartotta” Webbert. Még Webber is mondta, hogy szó sem volt ilyesmiről…
Annyi a lényeg, hogy ha ezt a Massa vagy Kimi csinálja, akkor nem lett volna büntetés. Szomorú, hogy ennyire Ferrari-párti az FIA.
(H. Árpád)
Meg tudom érteni a Hamilton rajongókat, ugyanis rég láttunk ilyen büntetést ehhez hasonló manőverért. De Hamilton a szabály felét tartotta be, ugyanis a szabály azt írja, hogy SEMMILYEN előnyben nem részesülhet egy levágással – és ha igen, vissza kell adnia mindet lassítva. A sikán levágása lehetségessé tett egy rögtöni támadást, ami látva Hamilton sebességét meg lett volna később is, de a forrófejűség sajnos sokszor előjön a pilótákban – mint például tavaly Alonso Nürburgringen, mikor egy rizikós manőverben előzte meg az úgyis sokkal lassabb Massát.
A büntetés jogos volt, sőt, ha nagyon durvák akarunk lenni még egy 25-t is kaphatott volna – ugyanis az Eau Rouge kanyar után 3-szor is irányt váltott Kimi előtt, míg a szabály 1-et engedélyez csak. Ha valaki nem ért egyet a büntetéssel, mert Hamilton visszaengedte Kimi-t, akkor fogja fel úgy, hogy a cikázásért kapta. Mert legalább ezt a 2 dolgot elkövette.
Végső szóként: igaz hogy Massának sok köze nem volt a futamhoz, szóval fura hogy nyert – de Kanadában Kimi és Hamilton kiesése, Hungaroringen meg Massa kiesése és Hamilton defektje újféle győzteseket koronázott, szóval nem az első ilyesmi győzelem.
(B. Vittorio)
Próbáltam Hamilton fejével gondolkodni: “A buszmegálló kanyarnál még nem vagyok előzési pozícióban, ha besorolok Kimi mögé, akkor a kanyar kijáratánál, kigyorsításnál ő akkora előnyben lesz, ami kitarthat neki a célegyenes végéig, ezért inkább berakom mellé az autót és, hogy elkerüljem az ütközést levágom a sikánt, igaz visszaengedem magam elé, de viszont már a célegyenes elején megkezdhetem újra a támadást ”
Szerintem Hamilton tudatosan idézte elő ezt a helyzetet és, ha szó szerint vesszük a szabályokat, akkor jogos volt a büntetése, mert előnyt kovácsolt a levágásból, még akkor is, ha visszaengedte maga elé Kimit.
Tegyük hozzá, úgy gondolom, hogy Hamilton meg tudta volna előzni Kimit a pálya későbbi szakaszain is.
Több mint húsz éve minden futamot megnézek és pártatlan vagyok, kedvelem Hamiltont, ha utolér valakit, gyorsabb nála, akkor bármilyen áron, de meg akarja előzni és ettől lehet izgalmas egy futam a néző számára, de viszont ez a mentalitás a vesztét is okozhatja, elég csak a tavalyi brazíliai futamra gondolni, ahol a VB elsőség múlt neki ezen és lehet, hogy most is így fog járni.
Keserű a szám íze, mert nem szeretem, ha papíron dől el a futam sorsa.
(Kaldenecker Tibor, [Alsónémedi])
Szerintem akkor lett volna a legtökéletesebb a büntetés, ha azt még a futam alatt ítélik meg és akkor az áll a dobogó élére, aki megérdemelte volna, KIMI!!!!!!Nélküle nem tudnának most miről írni.
Remélem, revansot vesznek a Ferrarisok Monzában, hogy lemossák Hamilton kárörvendő öntelt vigyorát.
(P. Beáta)
Előre leszögezem, hogy Massának szurkolok. Sokan egyetértenek abban is, hogy a győzelmet nem érdemelte meg, de ez egy ilyen sport. Volt, amikor ő érdemelte volna meg és 0 pontot kapott. (Hungaroring)
Véleményem szerint a szabálytalanság, mint tény jogos. Hamilton hiába védekezik azzal, hogy összementek volna. Ő is ugyanezt eljátszotta legalább 4-szer Hockenheimben a visszafordító kanyar kigyorsításában, amikor is a kigyorsításnál szándékosan tolta ki az éppen megelőzött alanyt arra játszva, hogy úgyis elveszi a gázt és nem megy neki. Most visszanyalt a fagyi, mivel Kimi ugyanúgy kísérte ki, de Hamilton még inkább be akart férni, aminek a vége az lett, hogy neki kellett engednie. (Azt is kell néha)
Utána pedig úgy jellemezném az esetet, mintha a fociban az lett volna, hogy a labdát visszaadja a csapat és utána rögtön futok is utána. Hamilton azonnal támadta Kimit, így nem adta vissza a kellő előnyt.
Amúgy a bírók élete nem csak játék és mese. Ha már felhoztam a focit ott is az van, amit a bíró mond. Lehet őket szidni és bundával vádolni. Akkor is az van, amit ő mond. Én is bíró vagyok, így jól tudom…
(Dávid Ádám)
Hamilton megbüntetése jogos lett volna, de mértéke aránytalan. Nem a 25 mp-ről van szó, hanem arról a 6 pontról, amit ezzel Massa kapott. Ha így nyeri meg a világbajnokságot, az mindenkinek gáz lenne. Egy rajtbünti talán még ok lett volna a következő futamra. A FIA az ilyen büntetésekkel kiöli a versenyszellemet az F1-ből.
(Bill Kapu)
Én egy McLaren szurkoló vagyok, de ami tegnap a futam után történt (bárkivel is történt volna) felháborítónak és abszolút jogtalannak tartok. Az igaz, hogy Hamilton levágta a sikánt, de azért, mert Kimi kiszorította (a kerekek összeértek )és a kanyar után visszaengedte maga elé Kimit és csak utána előzte meg újra. Ez egyébként nem meglepő, mert a kemény keverék felrakása után a köridőkből is kitűnt, hogy a McLaren sokkal gyorsabb volt. Kimi autója elkezdett szitálni csúszkálni. Én még nem hallottam ilyen büntetést, szerintem nem volt még ilyen a Forma 1-ben. Ha ez mással történt volna, szerintem meg sem büntetik.
(P. Sándor)
Ez az eset egyértelműen tükrözi a Forma 1 jelenlegi problémáit, a versenyzők és a szakemberek panaszkodnak, hogy nincs elég előzés és mikor egy pilóta előzni merészel, már rögtön büntetést kap.
Az első kanyarban a mezőny felét büntetni kellett volna ennyi erővel, mert szinte mindenki a bukótérben vette be a kanyart.
A versenybíróság már látványosan kívánja formálni a világbajnoki cím sorsát, hisz nem hogy csak másodiknak, de rögtön harmadiknak sorolták vissza Hamiltont (pont annyi időbüntetést kapott, hogy a 3. pilóta is meg tudja előzni), ezzel további érdekes pontokat húzva ki a jelenleg domináns versenyző zsebéből. (és már unalmas hogy minden évben mikor a McLaran áll nyerésre, elveszik a pontjaikat)
Ami az ominózus előzést illeti, arról csak annyit, hogy ha akkor nem is előzi meg, annyira látványosan gyorsabban ment Hamilton hogy a hátralévő 2 körben még bőven beérte volna. És egyébként is Kimi önhibájából esett ki a versenyből és Hamilton akkor úgyis nyer.
Ha meg is büntetik, ne úgy tegyék, hogy egy másik pilótának adják oda a győzelmet, akinek egész versenyen köze nem volt a győzelemhez, hanem vonjanak le 2 pontok és kész, de mivel ez versenysport, így az sem lenne sportszerű, hisz mindenki láthatta, hogy Hamilton ott előzött esőben, ahol csak akart.
(Cs. István)
Először is: a kanyarban Raikönnen elég durván ( de nem szabálytalanul ) kiszorította Hamiltont. Tehát a pálya elhagyásáról Hamilton nem tehet. Utána visszaadta a vezető pozíciót. Ha nem sodródik ki, ugyan abban a helyzetben lett volna, hisz a kanyarban is ott volt Raikönnenen, sőt, mellette. Aztán megelőzte az elmélázó világbajnokot. Tette ezt azért, mert AUTÓVERSENYEN volt. Ezután forgalomba kerültek, ami Raikönnennek jött ki jó, hisz megint az élre került. Aztán senki által nem zavartatva megpördítette az autóját, majd falnak csapódott. Amit a FIA művelt: SZÉGYEN !!! Az előző futamért meg sokkal nagyobb hibáért a Ferrarit 10.000 dollárra büntetik ??? Röhej !!!
(M. Tihamér)
Érdekes az eset és az eddig megjelent vélemények is a kérdésben.
Annak nem örülök, hogy Massa nyert, mert ezen a versenyen nem ő volt a legjobb, ha ezt nézzük a döntés nem megfelelő.
Eddig is a 6-10. hely között jellemző volt a 25mp-es büntetés, futam után, így szerintem a büntetés módja megfelelő – nem Hamilton ellen szól.
Kérés, hogy a szabályoknak tényleg megfelelt-e az előzés. Az tény, hogy jogosulatlan előnyszerzés volt, hiszen, bár, Hamilton maga elé engedte Kimit, érezhetően előnyösebb pozícióban haladt, mintha a kanyart beveszi, és úgy halad mögötte, akkor valószínű nem előzte volna még meg. Az eset kapcsán az igazságérzetem jogosnak találja a büntetést.
Én akár erre az esetre is visszavezetem Kimi balesetét, illetve a későbbi kiforgatására.
A verseny végén egyértelműen Hamilton volt a jobb, így megérdemelte volna a győzelmet, én nem büntettem volna meg, csak figyelmeztettem volna, de a döntés szerintem így is elfogadható. A helyzet nehéz, Hamilton hibázott, de a legjobb volt. Sajnos én Kimit kedvelem jobban, így részemről már mind1, de sose jó az, ha verseny után módosul a dobogósok sorrendje.
(Urv)
Egyáltalán nem tartom jogosnak a büntetést! Nem csak a McLaren rajongók, de a Ferrarisok is elismerik, hogy ezt azért nem kellett volna!
Lewis lassított, nagyon jól látszott a TV-n keresztül is. Ha abban a bizonyos kanyarban nem hagyja el a pályát, akkor összeütköznek, ami ugye egyik félnek sem jó, tehát mi maradt? Hogy levágja a kanyart. Visszaengedte maga elé, de nyílván nem fog egy helyben maradni és megelégedni a második hellyel. Most még meddig várjon, hogy újra támadhasson, mire befejeződik a verseny?!
Mellesleg Kimi sem egyszer volt szabálytalan! Volt, hogy pályán kívül előzte meg Lewist! De milyen is?! Lewis nem is volt szabálytalan!
Gondoltam, hogy ki fogják vizsgálni az ügyet, hisz már jó régóta a McLarenre jár a rúd! Csak őket tudja megbüntetni az FIA! Fordított esetben a Ferrari nem kapott volna büntetést, maximum pénzbírságot.
A végén Kimi ki is esett, szerintem ez mindenképpen bekövetkezett volna, tehát így is úgy is Hamilton nyer. Bár tudom, hogy ez sokaknak fáj. Ennyi erővel máris odaadhatjuk Kimi Raikkönennek a VB címet. Tavaly is az ölébe hullott, hát most is ez lesz csak lehet, hogy nem az övébe, hanem Felipe Massáéba fog.
Az FIA kezd nagyon átlátszó lenni. Kimutatja az elfogultságát a Ferrari iránt. Szerintem így soha nem lesz tisztességes versenyzés, ha a kedves FIA mindig beleszól. Legalább most láthattunk egy izgalmas, előzésekkel teli versenyt és még ez se jó?
Az lenne most az igazságos, ha az FIA visszaadná a győzelmet Lewis Hamiltonnak! Igazán felvehetnének néha egy szemüveget!
(Szabó Renáta)
Én csak annyit szeretnék ehhez hozzá tenni, hogy szerintem ez egy nagyon szabálytalan büntetés volt!
Bevallom, én egy McLaren Mercedes rajongó vagyok. De nemcsak ezért látom szabálytalannak az ilyen büntetést.
Lehet, hogy valamicske előnyt szerzett magának abból Hamilton, hogy nem a pályán vette be Kimi mögött a kanyart, de az egyenesben visszaengedte maga elé a Ferrarit. Ennek következtében ő is visszalassult és az adatokból ki lehet venni, hogy lassabban ment, mint a Kimi. Az előzéshez szerintem pedig az eső is hozzájárult. Annak a segítségével tudta könnyebben leelőzni a finnt. Hamilton jól megy a vizes pályán és már előtte is észre lehetett venni, hogy a kemény gumik jobban működtek a McLarenen.
Ha annyira büntetést akartak kiszabni a bírók akkor a végeredményhez szerintem már nem lett volna illő hozzányúlni. Nem bírtak volna akkor inkább adni pénz vagy rajtbüntetést? Raikkönen így sem kapta vissza a Hamilton előtti helyezését, sem a győzelmet. Massának pedig köze sem volt a győzelemhez az egész futamon. Ez egy szabálytalan győzelem! Neki is csak egy “kis” 10 ezer eurós büntetést szabtak ki az Európa Nagydíjon. Pedig az az eset sem volt valami szabályos.
Remélem a fellebbezés után visszaállítják az eredeti sorrendet!
(Kórosi László, Nagymegyer [Szlovákia])
Hamilton büntetése teljesen jogos, ehhez hadd idézzek egy írást:
“Ha valaki négykerekes pályaelhagyással előzte meg egy vetélytársát, nem csupán vissza kell engednie őt maga elé, hanem gondoskodnia kell arról is, hogy a kanyar levágásából semmilyen módon ne jusson előnyhöz.” …ezt követően pedig csak a büntetés mértéke a kérdéses, melyre már a sportszabályzat adja a választ:
“A Sportszabályzat 16.3-as bekezdése szerint a sportfelügyelők a pályán történt incidensekért háromféle büntetést szabhatnak ki: a) boxutcai áthajtásra vagy b) 10 másodperces stop&go-ra ítélhetik a vétkest, illetve c) 10 hellyel hátrébb sorolhatják a következő nagydíj rajtrácsán.
Ha azonban az ítéletet legfeljebb 5 körrel a leintés előtt hozzák meg, az a) és b) változat helyett kötelességük 25 másodpercet hozzáadni az érintett versenyző végeredményéhez. Hamiltont a sportfelügyelők által kiadott, 49-es számú hivatalos dokumentum tanúsága szerint Spában eredetileg boxutcai áthajtással sújtották volna, és ez az ítélet automatikusan változott időbüntetésre.”
A büntetés megvan tehát, innentől kezdve kár ezen rágódni, minden “ha”-val kezdődő mondat pedig felesleges. Valószínűleg a fellebbezést is el fogják utasítani.
Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a szabályok ilyen nyersen történő alkalmazása nem biztos, hogy jót tesz a “sportágnak” hiszen összességében Hamilton jobb volt Massánál és Heidfeldnél mégis mögöttük végzett a versenyben.
(Sandormaster)
Ott van a hírekben hogy lelassított és maga elé engedte, ergo elvett a sebességből így oda lett az amúgy jogosulatlan előny. Majd újra gázt adott és gyorsabb volt… Azt írták hogy újra felgyorsított és ezért büntették meg…miért? gurulnia kellett volna, vagy hogy gondolták???
Undorítónak találom azt, amit az FIA (ferrari international asisstant) művel….ez már felháborító….nem beszélve arról is, hogy a kis Sennát ezen a hétvégén ugyan azért büntették meg, amiért Massát 2 hete nem…és lám…Sennának ez a győzelmébe került…még hogy sport és, hogy csak a vezetői tudás és a gép…FENÉKET…FEL KELL ÉBREDNI.
Más sportokban dopping van, itt meg egy korrupt szervezet!
(M. Attila)
Én azt látom, hogy a Ferrari olyan a Forma-1-ben, mint a Fradi volt évekkel ezelőtt a hazai fociban.
KIVÉTELEZETT, meg NEMZETI ÉRTÉK meg ilyenek.
Hozzáteszem, semmi bajom a Fradival, de akkor a Honvéd vagy a Vasas, esetleg a McLaren vagy a Force India miért nem az?
Ez egy nemzetközi sport, az egész világ látja.
Nem hiszem, hogy jót tesz a sportnak,ha ez így megy!
(DJoci)
Jogos -e,vagy sem?
Semmit nem lehet Büntetlenül elkövetni a Forma-1-ben sem. Mert a sors ezt visszaadja így vagy úgy. Így járt a finn is,de az angol is.
Sajnos egyre többször hiszi magáról ez a kis fickó, még ha tehetséges is, hogy neki mindent lehet. Egyébként vannak még ilyen jó pilóták, csak nem ülnek ilyen jó autóban. A büntetése jogos, s ha esetleg vissza is vonják, az elkövetkező futamokon a sors meg fogja büntetni.
(tbanya58)
Szerintem Hamilton büntetése teljes mértékben igazságtalan. Nem először fordul elő ilyen a F1-ben. Valahogy furcsa, hogy Hamiltont már másodjára büntetik meg igazságtalanul. Nem is csodálkozom. Max Mosley utálja Ron Dennist, és jóban van a Ferrarival. Innentől mi az, amin én most csodálkozom?
Massától sem vették el a győzelmet Valenciában, csak megbüntették 10,000 euróra. Szerintem egy pár ezer eurós büntetés elég lett volna Hamiltonnak, vigyorogva ment volna a kasszához. Mellesleg szerintem egy nagy kamu, hogy a Ferrari nem nyújtotta be óvását. Az az igazság, hogy ha nem a digók vannak elől, akkor már nem bírják a veszteséget.
Kimi sem elégedett meg a második hellyel, besokallt és összetörte magát. Így Massa közelebb került a vb-címhez, amit meg is érdemelne bevallom, de legalább kemény munkával győzze le Hamiltont, és nem így. Ugyanez volt a véleményem a Magyar Nagydíj után is. Kovalainen nem érdemelte meg a győzelmet. Hát itt ugyanaz a helyzet Massával.
(Watanabe)
Szerintem az egész sztori hamarabb kezdődik, mint a szóban forgó eset. Az első előzési manőver után Hamilton jobb pozícióban volt (szinte egy autóhosszal) és Kimi hozzáért/kikényszerítette a pályáról (a bukótérbe), amit szintén vizsgálni lehetne (úgy, mint Kovaleinen esetét). Azonban ha ezt figyelmen kívül is hagyjuk – bár én nem ismerem a szabályzatot szó szerint – a szabály értelmében vissza kell, hogy álljon a szabálytalan manőver előtti sorrend, ami meg is történt, de én még nem hallottam olyat soha, hogy ez pontosan meg lenne határozva, hogy milyen legyen a tempó/lendület, stb.
A tavalyi évet sok minden beárnyékolta, azt hiszem mindannyian Forma 1 szurkolók azt vártuk, hogy idén valóban a pályán dőljön el a vb-cím sorsa, ami elég jó úton is haladt. Szerintem a büntetés nem jogos, egyáltalán nem is kellene büntetni, és ha ez az FIA döntés így marad, akkor azáltal halálra ítélődik ez a világbajnoki sorozat is.
(Orion)
Hamilton ugyan levágta a sikánt, de jogosan tette, így legalább elkerülte a balesetet.
Viszont az ebből szerzett előnyt jogosan adta vissza Raikkönennek, aki nem tudott az esőben megtapadni és így Hamilton újra megelőzte.
Szerintem ez a manőver teljesen szabályos volt. Egyértelműen jogtalan az igen súlyos büntetés.
(R. H. Mercedes)
Irományom elején szeretném leszögezni, hogy teljesen pártatlan véleményt fogok alkotni, ugyanis Fernando Alonso drukker vagyok.
Nos, ha minden igaz, akkor a pálya elhagyásáért és az ezzel szerzett előnyért büntették meg Hamiltont. Csak annyi lenne a kérdésem,hogy a rajt után (a La Source hajtűkanyar kijáratánál) körülbelül hányan mentek ki a bukótérbe és szereztek onnan előnyös pozíciót ?Ha jól láttam nem egy ilyen bátor jelentkező akadt,szóval akkor ezzel az erővel azokat a pilótákat is nyugodtan meg lehetne büntetni.
De nem akarok eltérni a lényegről, szóval Hamilton büntetése:
Ha jól emlékszem valami hasonló eset történt a 2005-ös Japán Nagydíjon, amikor Alonso levágta a sikánt, és úgy előzte meg Klient, majd visszaengedte maga elé, de rögtön megelőzte, mert elkapta a szélárnyékát. Az FIA 3 körrel később szólt a Renault csapatnak, hogy engedje vissza maga elé Klient. Ez megtörtént, és utána már szabályosan előzte meg (jelentős időveszteség árán). A belga eset szerintem ennek a lemásolása azzal a különbséggel, hogy Hamilton (ha nagyon akarja) akkor be tudta volna venni a kanyart, és amit Hamilton állít annak köze nincs a valósághoz. Ugyanis Kimi egyáltalán nem szorította őt le sehova és abban a pillanatban, amikor Hamilton elhagyta a pályát, Kimi Ferrarija volt előrébb (ez tisztán látszik a felvételeken). Szerintem nem szabályosan előzte meg Hamilton, mert bár visszaengedte, ebből rögtön támadást tudott indítani, ami akkor nem következhetett volna be, ha Hamilton igenis megerőlteti magát és sportszerűen beveszi a kanyart. Tehát én Hamiltont hibásnak látom.
Azonban! Ez a büntetés nevetséges, de tényleg. Itt van Felipe Massa és úgy nyeri meg a nagydíjat, hogy köze nincs hozzá! Hamilton nem volt sportszerű Kimivel szemben, de Massának a világon semmi köze nem volt még ahhoz se hogy jégkása már megint nem bírta idegekkel és természetesen a 18 még akkor versenyben lévő pilóta közül egyedüliként nem bírta elvinni az autót a kockás zászlóig…
Tehát nekem az a véleményem, hogyha Raikkönen versenyben marad és bejön Hamilton mögé, akkor mivel szabálytalan volt az előzés, ezért Raikkönennek adom a győzelmet, így viszont, hogy Raikkönen kiesett, hagytam volna az egészet. Nem is értem, hogy egy sikán levágásért hogy lehet 25 mp-re büntetni valakit? Ezzel körülbelül 1 mp-t nyert és kapott 25 büntetést.
A lényeg: Szerintem nem született jó döntés bár örülök neki, mert 1000X Massa, mint egyszer Hamilton
(Dévényi Bull71 Kicsi Alonso Zoltán)
Hogy őszinte legyek, nem tartom jogosnak ezt a büntetést. Több dolog is van, amibe én belekötnék. Először az időbüntetés: ha boxutca áthajtásos büntetésről beszeltek, akkor miért 25 mp-t állapítottak meg, hisz ebbe egy stop and go is belefért volna. Egy “drive through penalty” alig több mint 10 mp egy versenyzőnek, de ennek nyílván nem lett volna sok értelme.
Van olyan érzésem, hogyha több mint 25 mp-el nyert volna, akkor is valamilyen szép borsos büntetést rásóztak volna, akár rajtbüntetés Monzára, mert a McLarennél mindig is elfogultak voltak, mar idén is annyiszor büntették őket, és még így is ott tudnak lenni az élen.
Másrészről az sem stimmel, hogy ugye bar visszaengedte Raikkönent, és besorolt mögéje, a célegyenes végi manőverből nem derül ki, hogy ő előnyt szerezve előzte meg Kimit, vagy Kimi már hamarabb fékezett, mivel akkor már esett az eső rendesen.
Ráadásul ott volt az eső faktor, ami mellett ilyen dolgokat még inkább el kellene nézni, hisz olyankor mindenki másképp vezet, teljesen elhagyva az ideális formát.
Hát részemről ennyi, remélem visszakapjuk a győzelmet.
(Gabi)
Egyetértek azzal, hogy Hamilton büntetést kapott bár szerintem picit erős a büntetés, mert Kimi így is úgy is befejezte volna a versenyt, hiszen esőben nem tud menni!
Véleményem szerint a legjobb büntetés a soron következő monzai versenyen egy 10 helyes rajtbüntetés lett volna!
(T. Ádám)