A Mercedes nem veszi át a McLaren irányítását - F1VILÁG.HU

A Mercedes nem veszi át a McLaren irányítását

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis nem lát esélyt arra, hogy a német autógyártó cégóriás, a Mercedes-Benz átvegye a wokingi alakulat teljes irányítását a közeljövőben.

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis nem lát esélyt arra, hogy a német autógyártó cégóriás, a Mercedes-Benz átvegye a wokingi alakulat teljes irányítását a közeljövőben.

Minden évben felreppen a hír, miszerint a Mercedes-Benz növelni fogja jelenlegi 40%-os részesedését a McLarennél. Azonban Dennis nem tulajdonít különösebb jelentőséget a spekulációknak, mert elmondása szerint a német cégnek nincs oka arra, hogy növelje részesedését.

“Nem látok rá esélyt, a dolgok úgy jók, ahogy vannak” – mondta a brit szakember az olasz Corriere della Sera c. lapnak.

“Minden évben összeülünk, és megbeszéljük a tervet. Eddig pedig még nem volt olyan, hogy ne értettünk volna egyet.”

A McLaren többi részvényese a Bahrain Mumtalakat Holding Company (30%), Ron Dennis (15%), és a TAG Group SA (15%).

Bár Dennis bevallotta, hogy a tavalyi év elején komolyan fontolgatta háttérbe vonulását, azóta megváltoztatta véleményét, és esze ágában nincs kiszállni.

“A 2007-es szezon elején valóban gondolkodtam azon, hogy a háttérbe vonulok, és csak kevesebb versenyre látogatok el a csapattal” – mondta a szakember. “Aztán történt, ami történt [kémbotrány], és nem akartam ilyen körülmények között lelépni. Előbb vagy utóbb, nyilván változni fog valami, mert más üzleti tervek is vannak a fejemben.”

“Azonban soha nem fogom elhagyni a csapatot, mindössze a szerepem fog változni. A McLaren a véremben van, és nem vagyok alkalmazott, szóval senki nem fog kirúgni” – tette hozzá Dennis, aki szerint a McLaren F1 vezérigazgatója, Martin Whitmarsh lehet az a személy, aki átveheti majd a helyét.

“Egyre több felelőssége van, és egy nap ő lesz az egész McLaren csoport vezetője.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!