A BMW Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica elmondta, semmi problémája nem lenne azzal, ha Fernando Alonsóval kellene egy párost alkotnia a 2009-es szezonban.
A BMW Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica elmondta, semmi problémája nem lenne azzal, ha Fernando Alonsóval kellene egy párost alkotnia a 2009-es szezonban.
A német-svájci alakulat nem titkolja, hogy addig nem kívánja véglegesíteni jövő évi felállását, míg Fernando Alonso el nem dönti, hol folytatja pályafutását.
A sport kétszeres világbajnoka már többször elmondta, továbbra is a Renault az elsődleges opció számára, azonban biztosra vehető, hogy a BMW és a Honda is ajánlatot tett már neki a következő idényre.
Kubica, aki nagyon jó barátságban van Alonsóval, elmondta, nem lenne problémája azzal, ha a spanyol mellett kellene versenyeznie a 2009-es szezonban.
“Szerintem nem lenne semmi problémám” – mondta a lengyel pilóta. “Különösen azért, mert nagyon jól ismerjük egymást. Fernandónak és nekem azonos nézeteink vannak a versenyzésről, és a versenyzési stílusunk is hasonló.”
“Véleményem szerint nem lennének nézeteltéréseink, de ahogy azt már korábban is mondtam, még egyik csapattársammal sem volt problémám. Teljesen mindegy, hogy ő vagy Nick lesz a partnerem, az nem fog változtatni a versenyzéshez való hozzáállásomon.”