A McLaren és a Ferrari békét kötött egymással - F1VILÁG.HU

A McLaren és a Ferrari békét kötött egymással

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis elmondta, hogy a tavalyi kémbotrány és a spái incidens ellenére, minden eddiginél felhőtlenebb a kapcsolat a wokingi alakulat és nagy riválisa, a Ferrari között az utóbbi időben.

A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis elmondta, hogy a tavalyi kémbotrány és a spái incidens ellenére, minden eddiginél felhőtlenebb a kapcsolat a wokingi alakulat és nagy riválisa, a Ferrari között az utóbbi időben.

Egy évvel a kémbotrány kicsúcsosodása és néhány nappal a Hamilton-féle sikán átvágás után, Dennis kijelentette, nem is lehetne jobb a két rivális kapcsolata.

“A 2007-es események már mögöttünk vannak. Az ügyet mind az FIA, mind a Ferrari lezárta” – mondta Dennis az olasz Corriere Della Sera c. lapnak adott interjújában.

“Az Olasz Nagydíjat megelőző csütörtökön, mikor találkoztam Luca di Montezemolóval [a Ferrari elnöke], megmosolyogtatónak találtam a gondolatot, hogy ő 1973-ban lépett be a Forma-1-be a Ferrarival, míg én 1966 óta vagyok részese a sportnak, jóllehet akkoriban mindketten más pozíciókban dolgoztunk.”

“És most, 30 vagy 40 évvel később, ugyanannak a szenvedélynek élünk. Rivalizálásunk a pályán mindig is intenzív lesz, azonban a két csapat közötti együttműködés sokkal kiegyensúlyozottabb, mint bármikor a múltban.”

“Luca egy régi jó barát. Természetesen elkerülhetetlen, hogy ilyen komoly és kiélezett küzdelemben ne legyenek hullámhegyek és hullámvölgyek a kapcsolatunkban, azonban mindig is mély és kölcsönös tisztelettel voltunk a másik irányába.”

“Stefano Domenicalit [a Ferrari csapatvezető] is tisztelem, hiszen kemény munkával kűzdötte fel magát az élre, és ezt szeretem. Ez óriási érték. Stefano fantasztikus munkát fog végezni, majd meglátják” – tette hozzá Dennis.

Bár egyesek szerint a belga affér – és az a tény, hogy a két félnek eltérő véleménye van az esetről – komoly kihatással lehet a riválisok javuló kapcsolatára, különösen azért, mert di Montezemolo az elnöke a csapatok új szövetségének, a FOTA-nak.

Dennis azonban nem tulajdonít különösebb jelentőséget ezeknek a híreszteléseknek, ugyanis elmondta, hogy a pályán történteket teljesen külön kezelik.

“A politikát mindig el kell választani a sporttól” – mondta. “Én vagyok a FOTA elsőszámú támogatója: a FOTA képviseli a csapatokat, állítja fel a szabályokat, és dolgozik együtt az FIA-val. A FOTA nagyon fontos a Forma-1 jövője szempontjából, és én is a jövő része akarok lenni.”

Hirdetés

“Mindig is voltak megbeszélések és viták a Forma-1-ben, azonban a FOTA minden erejével azon van, hogy jobbá tegye a sportot.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!