A McLaren nem fél a hátralévő versenyektől - F1VILÁG.HU

A McLaren nem fél a hátralévő versenyektől

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis kijelentette, a wokingi alakulat egyik hátralévő versenytől sem tart, miközben egyre kiélezettebb a küzdelem Lewis Hamilton és legnagyobb riválisa, Felipe Massa között a bajnokságban.

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis kijelentette, a wokingi alakulat egyik hátralévő versenytől sem tart, miközben egyre kiélezettebb a küzdelem Lewis Hamilton és legnagyobb riválisa, Felipe Massa között a bajnokságban.

Négy futammal a szezon vége előtt Hamilton előnye mindössze egyetlen világbajnoki pont Massával szemben, azonban Dennis úgy érzi, hogy csapatának semmi oka nincs az aggodalomra, miután kiváló teljesítményt nyújtott az elmúlt versenyeken.

“Már nagyon várjuk a jövő hétvégi Szingapúri Nagydíjat” – mondta Dennis. “Egyik pályától sem félünk. Monza egy olyan ring volt, ahol a tesztek alapján már tudtuk, hogy jók leszünk, de még számos fejlesztés érkezik.”

“Nagyon keményen dolgozunk, hogy megnyerjük a bajnokságot.”

“Még mindkét bajnokság teljesen nyitott. Olaszországban egy pontot vesztettünk az egyéni bajnokságban, ám elég sokat hoztunk a konstruktőrök versenyében. Nem tudjuk, hogy mi lesz a helyzet Párizsban [ahol Hamilton sikán átvágós ügyét tárgyalják majd a jövő héten], de ha meglennének azok a pontok, akkor most az összetettben is vezetnénk.”

“Majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.”

Dennis továbbá azt is elmondta, hogy a Ferrari nagyon bátor volt, mikor úgy döntött, kicseréli Felipe Massa motorját az Olasz Nagydíjon, ugyanis egy esetleges csere a jövőben, tíz rajthelyes büntetést von maga után a szezon hátralévő részében.

“Egy kicsit meglepett bennünket, hogy Massa kihasználta dzsókerét” – mondta a brit szakember. “Egyetlen motorhiba, akár az egyik edzésen, azt eredményezheti, hogy komoly hátrányba kerülnek a rajtrácson, és már csak négy futam van hátra.”

“Ez egy igen bátor és merész húzás volt” – tette hozzá Dennis.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!