A Renault technikai igazgatója, Bob Bell szerint nem is jöhetett volna jobbkor Fernando Alonso meglepetésgyőzelme a Szingapúri Nagydíjon, ugyanis véleménye szerint a nem várt siker hatalmas löketet adhat a francia gárdának.
A Renault technikai igazgatója, Bob Bell szerint nem is jöhetett volna jobbkor Fernando Alonso meglepetésgyőzelme a Szingapúri Nagydíjon, ugyanis véleménye szerint a nem várt siker hatalmas löketet adhat a francia gárdának.
A Renault egy tökéletesen időzített biztonsági autós periódusnak köszönhetően, parádés győzelmet aratott a szingapúri éjszakában, és 2006 után ismét felállhatott Fernando Alonsóval a dobogó legmagasabb fokára.
Bell azt is hozzátette, hogy a győzelmet még édesebbé tette az, hogy mindez egy nagyon szerencsétlen időmérő edzés után történt, mikor Alonso egy mechanikai probléma miatt csak a 15. helyre kvalifikálta magát.
“A csapatnak már nagyon kellett ez a siker. Szerencsétlenek voltunk szombaton, azonban mindig is tudtuk, hogy jók lehetünk ezen a pályán” – mondta Bell az Autosportnak.
“Fernando gyors volt, és elégedett volt az autóval. Ha problémamentes lett volna az időmérőnk, akkor a harmadik sorból indulhatott volna. Éreztük, hogy akár még a dobogó is szóba jöhet, ha a verseny úgy alakul számunkra, ahogy azt mi elterveztük. Szóval ennyire hátulról indulva felzárkózni, és megnyerni a futamot – ennél többről nem is álmodhatunk.”
Bell azt is elmondta, hogy Alonso csakis annak köszönhetően tudott előnyt kovácsolni az első biztonsági autós periódusból, mert változtattak stratégiájukon, és az eredetileg tervezett egy kiállásos taktikáról áttértek a három kiállásosra, ami végül két kiállásossá alakult.
“Talán másoknak egyértelmű volt, hogy egy kiállásos stratégiát választunk, de ilyen helyzetben nem feltétlenül kell azt tenned, amit mások tesznek. Mást kell csinálnod, és úgy döntöttünk, hogy három kiállásos stratégiára váltunk, egy nagyon rövid első etappal, mert jó esélye volt a biztonsági autó beküldésének.”
“Még mielőtt pályára küldték volna a biztonsági autót, már három vagy négy helyet előrébb került (Alonso), pontosan annyit, amennyire számítottunk. Minden a mi kezünkre játszott.”
“Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy mikor másodszor pályára gördült a biztonsági autó, már jócskán elhúzott az őt követőktől. Nagyon jó volt a sebessége, a megfelelő gumikon volt, és kényelmesen érezte magát az autóban. Jól működött neki.”
Bell ugyan tisztában van azzal, hogy a biztonsági autót nem is küldhették volna jobbkor pályára, az is hozzátette, hogy mivel szombaton nem volt szerencséjük az időmérőn, ez a két esemény kiegyenlítette egymást.