A Kanadai-, és a Francia Nagydíj után a Német Nagydíj jövője is veszélybe kerülhet, legalábbis Hockenheimben, ahol a szervezők elmondása szerint csak állami segítséggel tudnak futamot rendezni a jövőben.
A Kanadai-, és a Francia Nagydíj után a Német Nagydíj jövője is veszélybe kerülhet, legalábbis Hockenheimben, ahol a szervezők elmondása szerint csak állami segítséggel tudnak futamot rendezni a jövőben.
A következő idényben a Német Nagydíjnak a Nürburgring ad majd helyet, ugyanis egy korábbi megállapodás szerint a két helyszín felváltva rendez futamot a Forma-1-ben.
Ennek nagyban az is az oka, hogy az elmúlt években hatalmas veszteséget termelt a verseny, a Der Tagesspiegel c. napilap szerint Hockenheim 5.3 millió eurós veszteséggel zárta az idei évet, miután helyet adott a Német Nagydíjnak.
“A kormány segítsége nélkül biztosan nem lesz több Forma-1-es verseny Hockenheimben” – mondta Karl-Josef Schmidt, aki szerint addig, amíg nem tudnak jobb szerződéseket kötni, egyedül az Arab országok engedhetik meg maguknak, hogy futamot rendezzenek a jövőben.
“A Forma-1 nem csak Hockenheimből tűnhet el, hanem egész Németországból. Meglátásom szerint egyedül a gazdag Arab országok engedhetik majd meg maguknak, hogy futamot rendezzenek a jövőben.”
Hatalmas csapás lenne, ha Németország elveszítené versenyét, ugyanis jelenleg öt német versenyző és két nagy konstruktőr (Mercedes és a BMW) van jelen az F1-ben.