Az Autosport magazin utánajárt, hogy a Forma-1-es csapatvezetők kit tartanak a legjobbnak a 2008-as szezonban mutatott teljesítménye alapján, melyből az jött ki, hogy Lewis Hamilton megérdemelten lett a sport legfiatalabb bajnoka.
Az Autosport magazin utánajárt, hogy a Forma-1-es csapatvezetők kit tartanak a legjobbnak a 2008-as szezonban mutatott teljesítménye alapján, melyből az jött ki, hogy Lewis Hamilton megérdemelten lett a sport legfiatalabb bajnoka.
A Renault vezére, Flavio Briatore kivételével – akit a franciák főmérnöke, Pat Symonds helyettesített –, az összes csapatvezető készségesen állt a tekintélyes brit szaklap rendelkezésére.
A szavazás névnélküli volt, és mindegyik szakember felállított egy top8-as listát, és a nevekhez a jelenlegi pontrendszer (10-8-6-5-4-3-2-1) szerint pontokat rendelt, amiket a végén összegeztek, és így alakult ki a végső sorrend.
A szavazás végül nem hozott meglepő eredményt, az első helyre Lewis Hamilton került, aki két ponttal előzte meg legnagyobb riválisát, Felipe Massát.
“Fantasztikus érzés tudni, hogy kivívtam a Forma-1-es csapatvezetők elismerését. A szurkolóktól eltekintve, nekik van a legnagyobb befolyásuk a sportban, így nagy megtiszteltetés számomra, hogy rám voksoltak” – mondta Hamilton.
A harmadik helyen holtverseny alakult ki Fernando Alonso és Robert Kubica között. Az ötödik a sport történetének legfiatalabb futamgyőztese, Sebastian Vettel lett, aki nem kevesebb, mint tíz ponttal előzte meg a 2007-es világbajnokot, Kimi Raikkönent.
A csapatvezetők által felállított sorrend (2008)
1. Lewis Hamilton 88 pont 2. Felipe Massa 86 pont 3. Fernando Alonso 50 pont = Robert Kubica 50 pont 5. Sebastian Vettel 37 pont 6. Kimi Raikkönen 27 pont 7. Timo Glock 13 pont 8. Heikki Kovalainen 10 pont 9. Nick Heidfeld 4 pont 10. Adrian Sutil 3 pont = Jarno Trulli 3 pont