A McLaren Mercedes tesztpilótája, Pedro de la Rosa figyelmeztetett, hogy a pilótafülkéből menet közben állítható első szárnyelemek miatt jóval hosszabb ideig is eltarthat az orrkúp cseréje az idei esztendőben.
A McLaren Mercedes tesztpilótája, Pedro de la Rosa figyelmeztetett, hogy a pilótafülkéből menet közben állítható első szárnyelemek miatt jóval hosszabb ideig is eltarthat az orrkúp cseréje az idei esztendőben.
Az előzések elősegítése érdekében, az idei évben lehetőségük lesz a pilótáknak menet közben állítani az első szárny profilján, mellyel növelni lehet a leszorító erőt, ha az autó szélárnyékba kerül.
Mivel nem rádiójeles az irányítás, valamilyen módon fizikailag is össze kell kötni a pilótafülkét a az első légterelővel, ami pedig megnehezíti a csapatok dolgát, ha netán orrkúpot kell cserélni a versenyen.
Erre pedig a korábbinál is nagyobb az esély az idei évben, hiszen a gumik külső pereméig kiérő első szárnyelem igencsak sérülékeny lesz, különösen a rajtoknál.
“Az a nagy helyzet, hogy vannak hátrányai is az állítható első légterelőnek, és ezek közül az egyik az, hogy az orrkúp esetleges cseréje el fog húzódni a boxkiállások alkalmával” – mondta de la Rosa az ITV-nek adott interjújában.
“Használhatunk hidraulikus rendszert, vagy elektromotort, de mindkét esetben vannak olyan kábelek, melyeket csatlakoztatnunk kell, máskülönben nem lehet állítani a szárny profilját a pilótafülkéből.”
A McLaren spanyol versenyzője azonban tisztában van azzal, hogy nem ez okozza majd a legnagyobb fejtörést a csapatok számára, sokkal inkább a hibrid rendszerrel, a KERS-szel lesznek majd elfoglalva idény közben.
De la Rosa azonban úgy érzi, csapata jó úton halad az új eszköz fejlesztésével: “Az eddigi tapasztalataink szerint még sok munka vár ránk a szezonnyitóig. Eddig jó volt a telünk, sokat tanultunk, de még rengeteget kell dolgoznunk ahhoz, hogy elégedettek és magabiztosak legyünk.”
“Véleményem szerint jó helyzetben vagyunk. Nehéz ugyan megmondani, hogy a többiek miként állnak, de mi eddig a legjobbat nyújtottuk. Úgy gondolom, a következő hónapok mindenki számára érdekesek lesznek, és mindnyájan sokat fogunk fejlődni.”