Mark Webber megerősítette, hogy két nappal a Red Bull Racing új autójának bemutatója után visszatér a pályára, hogy megkezdje a felkészülést az idei szezonra. Az ausztrál pilóta három hónap kihagyás után ül újra autóba.
Mark Webber megerősítette, hogy két nappal a Red Bull Racing új autójának bemutatója után visszatér a pályára, hogy megkezdje a felkészülést az idei szezonra. Az ausztrál pilóta három hónap kihagyás után ül újra autóba.
Webber még november végén szenvedett balesetet már szokásosnak mondható jótékonysági kalandtúráján Tasmaniában, mikor hegyi-biciklizés közben frontálisan ütközött egy terepjáróval.
Az ausztrál versenyző jobb lába eltört, amit azonnal meg is operáltak, melynek során egy merevítőt is elhelyeztek sérült végtagjában.
Webber számára a lehető legrosszabbkor jött a sérülés, hiszen az idei évben számos új szabály kerül bevezetésre, nem is beszélve arról, hogy szezon közben már nem lesz lehetőség a tesztelésre.
A Red Bull versenyzője mindig is arra hajtott, hogy ott lehessen az új autó, az RB5-ös első tesztprogramján, ami úgy tűnik, meg is valósulhat, ugyanis megerősítette, február 11-én megkezdi a teszteket.
“Már alig várom, hogy három hét múlva vezethessem az autót” – mondta Webber a BBC Radio Five Live-nak. “Február 11-én megkezdem a tesztelést, és aztán majd meglátjuk, hogy miként alakulnak a dolgok, lesznek-e fájdalmaim.”
“Ha minden rendben megy, akkor február 13-án ismét visszatérek. Aztán utána lesz még három tesztem – Jerezben, Valenciában, és március elején Barcelonában, ahol az összes csapat jelen lesz, mielőtt még mindenki Ausztráliába venné az irányt.”
Webber egyébként úgy érzi, szépen gyógyul sérült lába, és nem gondolja, hogy a baleset bármiféle kihatással lenne idei szezonjára.
“Egyre jobban vagyok, minden rendben van. Bízom abban, hogy már nem kell sokáig használnom a mankót. Napról napra jobban tudom terhelni a lában, így meggyőződésem, hogy minden rendben lesz” – magyarázta.
“Ez nem fog kihatni a vezetésemre. Nem úgy, mint a kondíciómra, mert sokkal nagyobb odafigyeléssel kell készülnöm a szezonra, de biztos vagyok abban, hogy a szezonnyitóra ismét jó formában leszek. Azonban jelenleg egy kicsi kiszolgáltatott vagyok, mert nem vagyok olyan mobilis. Amint ez megoldódik, minden rendben lesz.”