A McLaren leköszönőben lévő csapatfőnöke, Ron Dennis megerősítette, Lewis Hamilton már tavaly decemberben tudta, hogy még a következő idény kezdete előtt átadja posztját Martin Whitmarshnak.
A McLaren leköszönőben lévő csapatfőnöke, Ron Dennis megerősítette, Lewis Hamilton már tavaly decemberben tudta, hogy még a következő idény kezdete előtt átadja posztját Martin Whitmarshnak.
Dennis a McLaren MP4/24-es bemutatóján jelentette be, hogy március elsejével távozik csapatfőnöki pozíciójából, és helyét átadja a jelenleg még vezérigazgatóként tevékenykedő Martin Whitmarshnak.
A bejelentés egyébként senkit nem ért különösebben váratlanul, ugyanis a brit szakember már hónapokkal ezelőtt pedzegette, hogy hamarosan háttérbe vonul, és más munkakörben folytatja tovább a munkát a McLaren Csoporton belül.
Egyes források azonban arról számoltak be, hogy Hamiltont rosszul érintette mindez, ugyanis a bejelentés napjáig nem tudott Dennis tervéről, pedig kiváló kapcsolatot ápol a csapatfőnökkel, aki nagyban közrejátszott felfelé ívelő karrierjében.
Dennis azonban az autosport.com-nak megerősítette, hogy szó sincs ilyenről, hiszen már tavaly decemberben beszéltek erről Hamiltonnal, aki tisztában volt azzal, hogy Whitmarsh lesz a csapatfőnök az idei szezonban.
“A BBC éves sportösszefoglalójának liverpooli felvétele után, pontosan december 14-én, vasárnap este Lewis és én Washington DC-be utaztunk, hogy meglátogassuk az ExxonMobilt, a McLaren egyik főpartnerét” – magyarázta Dennis.
“A repülőn nyíltan beszéltünk egymással, ahogy mindig is szoktunk, és elmeséltem neki pontos terveimet. Szóval teljes mértékben tisztában volt Martin (Whitmarsh) és az én elképzeléseimmel.”
Dennis úgy gondolja, azért lehetett félreérthető Hamilton múlt heti nyilatkozata, melyben meglepettségéről számolt be, mert az egyetlen dolog, amiről nem beszéltek, az a bejelentés tervezett időpontja volt.
“Az egyetlen dolog, amiről Lewis nem tudott, az nem más volt, mint a bejelentés pontos időpontja, mert amikor a repülőn beszélgettünk, nem mondtam neki, hogy arra az MP4/24-es bemutatóján kerül sor.”
Dennis egyébként ismét hangsúlyozta, nem vonul nyugdíjba, sőt még az eddiginél is keményebben fog tevékenykedni a McLaren Csoporton belül, hogy minden a legnagyobb rendben legyen a gazdasági világválság idején.
A szakember továbbá azt is elárulta, hogy lesznek olyan versenyek, melyekre ellátogat majd, azonban az összes futamon biztosan nem tud részt venni más elfoglaltságai miatt.