A McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa alig akarta elhinni, hogy szinte semmi különbség nincs az idei, és a jóval nagyobb leszorító erőt generáló tavalyi versenygépek teljesítménye között.
A McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa alig akarta elhinni, hogy szinte semmi különbség nincs az idei, és a jóval nagyobb leszorító erőt generáló tavalyi versenygépek teljesítménye között.
A csapatoknak ezen a héten nyílt először lehetőségük arra, hogy pályára vigyék vadonatúj versenyautóikat egy kollektív tesztprogram keretein belül Algarvében.
Bár a rossz időjárás nem kedvezett a csapatoknak, a versenyzők mégis megtudhatták, mit is várhatnak az idei versenyautóktól.
De la Rosa, aki először vitte pályára a McLaren vadonatúj versenygépét, a tesztek első két napja után elmondta, meglepte az idei autók kiváló teljesítménye.
A spanyol pilóta elmondta, hogy a leszorító erő csökkenése miatt az autók ugyan veszítettek valamelyest a nagysebességű kanyarokban, a slick abroncsok miatti extra tapadás viszont ugyanannyit vissza is hoz a lassú kanyarokban.
“Meglepődtem, hogy mennyire kicsi különbséget eredményeznek a slick gumik és az aerodinamikai csomag” – idézte de la Rosát az autosport.com. “Az autónak nagyobb a tapadása a kissebességű kanyarokban, így itt egyértelműen időt nyerünk, de aztán a nagysebességű íveken egy kicsit veszítünk. Ám amennyit elveszítesz a nagyobb sebességű részeken, annyit vissza is hozol a kissebességű kanyarokban.”
“Az autó eleje jobban tapad, így a kormánymozdulatokra nagyon jól reagál. Ha ezeket a gumikat feltennénk a tavalyi autókra, akkor körülbelül három másodpercet javulnának a köridőt pályától függően.”
Bár az idei évben számos szabály megváltozott, a spanyol pilóta mégis úgy gondolja, hogy a slick gumik visszatérése a legjelentősebb változás, és az döntő fontosságú lesz, hogy ki mennyire jól bánik az abroncsokkal.
“A gumik a csomag legfontosabb részei, mert ezek az egyetlen olyan elemek, amelyek érintkeznek a burkolattal” – folytatta de la Rosa. “A KERS és az első légterelő mindössze néhány tizedet hozhatnak, azonban az új slick gumik a legfontosabbak.”
“Azt nem tudhatjuk, miként működnek majd ezek a gumik a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, hiszen még téli körülmények között, hűvösben tesztelünk. Egyelőre még nem tiszta számunkra, hogy miként muzsikálnak majd melegebb időben, mennyire fognak kopni, vagy esetleg szemcsésedni.”
“Ez a dolog kritikus oldala. Minden megváltozott. Nem csak a futófelülete más a slick gumiknak, hanem az üzemi hőmérséklettartománya is, ami szintén sokat változott a tavalyi év óta” – tette hozzá a spanyol, aki ma átadta a volánt a világbajnoknak, Lewis Hamiltonnak.