A Bridgestone technikai vezetője, Tetsuro Kobayashi nem tartja tragédiának, hogy az idei év első kollektív tesztprogramján szinte végig esett az eső, mert véleménye szerint a csapatoknak lesz elég idejük felkészülni a szezonnyitóra.
A Bridgestone technikai vezetője, Tetsuro Kobayashi nem tartja tragédiának, hogy az idei év első kollektív tesztprogramján szinte végig esett az eső, mert véleménye szerint a csapatoknak lesz elég idejük felkészülni a szezonnyitóra.
A csapatok a héten – már új autóikkal – megkezdték a tesztelést a portugál Algervében, ahol sajnálatos módon az időjárásé volt a főszerep.
Csütörtök kivételével végig esett az eső, sőt az utolsó napon olyan nagy volt a vihar, hogy a mentőhelikopter szükség esetén nem tudott volna felszállni, így az első fél óra után félbeszakították a tesztelést.
“Nagyon nehéz teszt volt, mert az időjárás borzalmas volt. Az eső, és a jégeső komolyan hátráltatta a munkát a hét folyamán” – mondta Kobayashi. “A körülményeket nehezítette, hogy az új aszfalt még engedte magából az olajat, így hihetetlenül csúszós volt a burkolat, még akkor is, mikor száraz volt a pálya.”
Mindezt komoly csapásként élték meg a csapatok, hiszen a szezonközi tesztek betiltásával, minden eddiginél fontosabb, hogy a lehető leghatékonyabbak legyenek a téli időszakban, mert az esetleges lemaradást nagyon nehéz lesz behozniuk szezon közben.
Kobayashi azonban úgy gondolja, nincsen komolyabb probléma, hiszen mindenkinek marad elég ideje arra, hogy megfelelően felkészüljön a szezonnyitóra.
“A Bridgestone meg van győződve arról, hogy a csapatok számára lesz elég tesztelési lehetőség a szezon kezdetéig, és mindenki megfelelően fel fog tudni készülni az idei évre” – folytatta a japán szakember.
“Természetesen minden egyes elvesztett tesztnap azt jelenti, hogy a csapatok nem tudják tovább folytatni a munkát új autóikkal, és nem tudhatnak meg többet slick abroncsainkról, de még számos tesztprogram lesz azelőtt, hogy a szezon első állomásának helyszínére, az Albert Parkba utaznánk.”