Kovalainen higgadtabban vág neki az idei évnek - F1VILÁG.HU

Kovalainen higgadtabban vág neki az idei évnek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Heikki Kovalainen azon lesz, hogy higgadtabban versenyezzen a következő idényben, miután elmondása szerint túl nagy nyomás alatt tartotta magát a tavalyi évben, mert bizonyítani akart a McLarennél eltöltött első évében.

Heikki Kovalainen azon lesz, hogy higgadtabban versenyezzen a következő idényben, miután elmondása szerint túl nagy nyomás alatt tartotta magát a tavalyi évben, mert bizonyítani akart a McLarennél eltöltött első évében.

A finn pilóta a szezon első felében még úgy-ahogy tartani tudta a lépést csapattársával, Lewis Hamiltonnal, azonban később talajt vesztett, és csak a világbajnok nyomában lihegett, a bajnokságot pedig a nyolcadik helyen zárta.

Kovalainen azonban tisztában van azzal, hogy mi volt a probléma: elmondása szerint túlságosan nagy nyomás alatt tartotta magát a tavalyi szezonban.

“Úgy gondolom, hogy talán túl nagy elvárásokat támasztottam magammal szemben, és néha talán túlságosan kemény voltam magammal, mikor nem szereztem meg a pole-t, vagy nem nyertem meg a versenyt” – mondta a finn pilóta.

“Azonban visszatekintve a tavalyi évre, volt néhány nagyon jó versenyem, és bár Lewis jóval több pontot szerzett, volt néhány pozitívum, amit magammal tudok vinni erre a szezonra.”

“Az idei évben sokkal jobban szeretném élvezni a versenyzést, nyugodtabb akarok lenni, és akkor sem fogok elkeseredni, ha ismét nem úgy alakulnak majd a dolgok, ahogy azt terveztem. Többek között ezek a céljaim az idei esztendőre” – folytatta Kovalainen, aki szerint egy sokkal erősebb versenyzőként kezdheti majd meg az idei szezont, miután egy évet már lehúzott a McLaren színeiben.

“Sokkal felkészültebb vagyok. Tudom, miként működik a csapat, és remélem ez az eredményekben is megmutatkozik majd. Jobban ismerem a csapatot, jóban vagyok az összes részleg vezetőjével, így reményeim szerint pontosabb visszajelzéseket adhatok majd a mérnököknek és a tervezőknek.”

Kovalainen egyébként tegnap próbálta volna ki a McLaren vadonatúj versenyautóját a portugál Algarvében, ám a hatalmas felhőszakadás miatt ez nem valósulhatott meg, így még várnia kell az első tesztre.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!