Carlos Reutemann államfő akar lenni - F1VILÁG.HU

Carlos Reutemann államfő akar lenni

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az egykori Forma-1-es pilóta, az argentin Carlos Reutemann bejelentette, hogy indul az államfői pozícióért 2011-ben.

Az egykori Forma-1-es pilóta, az argentin Carlos Reutemann bejelentette, hogy indul az államfői pozícióért 2011-ben.

Az egykori klasszis már 1991 óta Santa Fe kormányzója, azonban most úgy döntött, indul a legmagasabb argentin politikai pozícióért, és jelölteti magát államfőnek, mint a peronista párt képviselője, ráadásul jó eséllyel.

“Lole”, ahogy hazájában nevezik, már évek óta felmerült, mint lehetséges államelnök utód, pedig 1995 és 1999 között mélyponton volt a politikai karrierje, amikor az argentin válság miatt nem választották meg Santa Fe vezetőjének.

Reutemann 66 éves, a Forma-1-ben 1972 és 1982 között versenyzett, és 146 nagydíjon indult a Brabham, a Ferrari, a Lotus és a Williams csapat pilótájaként, összesen 12 győzelmet besöpörve. 1981-ben második, 1975-ben, 1978-ban és 1980-ban pedig harmadik lett a bajnokságban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!