A BMW Sauber megerősítette, a szezonnyitóhoz hasonlóan, felemás stratégiával küldi pályára versenyzőit a hétvégi Maláj Nagydíjon, ugyanis beépíti Nick Heidfeld autójába a kinetikus energiatároló rendszert, míg Robert Kubica – termetéből adódóan – ezúttal sem használja azt.

A német-svájci alakulat pénteken még nem tudta, beveti-e hibrid rendszerét a hétvégi futamon, ám az éjszaka folyamán elvégzett szimulációk pozitív eredményei után úgy döntött, beszereli Heidfeld autójába a KERS-t.
“Úgy gondoljuk, hogy stratégiai előnyt jelenthet Nick-nek” – mondta a csapat technikai igazgatója, Willy Rampf az Autosportnak. “Továbbá lehetőséget teremt arra, hogy a hosszú egyenesekben nagyobb sebességet érjen el. A rajtnál is segítségére lehet, ugyanis használatával akár pozíciókat is nyerhet az első kanyarig.”