Timo Glock elégedetten nyilatkozott a félbeszakított Maláj Nagydíjat követően, ugyanis azzal, hogy a harmadik pozícióban végzett, megszerezte pályafutása második dobogós helyezését a Forma-1-ben.
Timo Glock elégedetten nyilatkozott a félbeszakított Maláj Nagydíjat követően, ugyanis azzal, hogy a harmadik pozícióban végzett, megszerezte pályafutása második dobogós helyezését a Forma-1-ben.
A Toyota német versenyzője fantasztikusan döntött, mikor esőgumi helyett intermediate abroncsokat tetetett fel autójára, mikor elkezdett szemerkélni az eső, mert azokon közel tíz másodperccel volt gyorsabb a többieknél, és pillanatok alatt átvette a vezetést.
Bár Jenson Button mögött, a második helyen követte a biztonsági autót, mikor piros zászlóval leintették a futamot, végül a harmadik helyre rangsorolták, mert ilyen esetben az utolsó előtti kör végeredménye a mérvadó.
“Meg kell hagynom, egy igen trükkös verseny volt, azonban azt is kijelenthetem, hogy legjobb versenyeim egyike” – mondta a német pilóta a futam után sajtótájékoztatón.
“Egy kicsit küszködtem a rajtnál, nem tudom, hogy miért vesztettem olyan sok pozíciót. Fernando és Kimi előttem volt az első kanyarban, és fogalmam nem volt, miként kerültek elém. Azt hiszem, csak a nyolcadik hely környékén voltam az első kör végén.”
“Nagyon nehéz volt a forgalomban autózni. Öt-hat kör után már láttam a tornyosuló fekete felhőket, és folyamatosan azt kérdeztem, hogy mikor érkezik az eső. Azt a választ kaptam, hogy néhány perc múlva már esni fog.”
“Aztán úgy gondoltam, hogy kockáztatok, és feltetetem autómra az intermediate gumikat, mert láttam, hogy a Ferrari már korán esőgumikra váltott, és azok teljesen szétmentek.”
“Mondtam, hogy gyerünk, tegyétek fel a köztes gumikat, és kockáztassunk, ami végül bejött” – tette hozzá Glock, aki az utolsó pillanatokban tudta csak meg, hogy pontosan hányadik helyen fejezte be a futamot.