Bár hangsúlyozta, hogy nem kívánja megerősíteni a váltást, a Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug nyíltan beszélt Kimi Raikkönen érkezéséről, aki jövőre Lewis Hamilton csapattársaként folytathatja pályafutását a McLarennél.
Bár hangsúlyozta, hogy nem kívánja megerősíteni a váltást, a Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug nyíltan beszélt Kimi Raikkönen érkezéséről, aki jövőre Lewis Hamilton csapattársaként folytathatja pályafutását a McLarennél.
Alonso elmondása szerint már döntött, a Ferrari vezetése pedig a hétvégén jelezte, hogy hamarosan minden a helyére kerül, és akár már a héten bejelentheti jövő évi versenyzői felállását.
A hírek szerint a jogászok az utolsó simításokon dolgoznak, hogy Kimi Raikkönen idő előtt távozhasson, ezzel helyet biztosítva Alonsónak, aki már hónapokkal ezelőtt, megegyezett a Ferrarival.
Bár korábban volt arról szó, hogy a rali-világbajnokságban folytatja pályafutását, a finn versenyző előrehaladott tárgyalásokat folytat egykori csapatával, és a jövő évben a McLarent erősítheti majd, az idei évben gyengén teljesítő Heikki Kovalainen helyén.
“Hangsúlyozni szeretném, hogy nem erősítem meg a váltást. Ez nagyon fontos. De a versenyzői piacról, az esetleges cserékről beszélnünk kell, mert ez is a játék része” – mondta Haug, aki nem titkolta, hogy szívesen dolgozna újra Raikkönennel.
“Öt évig tartó együttműködésünkre visszatekintve, úgy érzem, pozitív volt. Legalább két vb-címet nyerhettünk volna. Mindössze két ponton csúsztunk el 2003-ban, de el kell ismerni, hogy ebben egy motorhiba is közrejátszott. Anélkül nyerhettünk volna.”
“Aztán 2005-ben is megnyerhette volna a bajnokságot. A motorok akkor nem voltak olyan jók és megbízhatóak, mint manapság. Megérdemelte volna, ha szerez velünk két bajnoki címet. Jó a kapcsolatom vele, és biztos vagyok abban, hogy ő is ezt mondaná.”
A McLarennek viszont fel kell készülnie arra, hogy Raikkönen érkezésével nekik lenne az egyik legerősebb párosuk a mezőnyben, és ennek a szituációnak a kezelése nem egyszer okozott problémát a vezetőség számára az elmúlt évtizedekben.
A legutóbbi példa erre a Hamilton-Alonso felállás volt, ami ahhoz vezetett, hogy a spanyol, eredeti szerződése lejárta előtt, egy év után elhagyta a csapatot, és visszatért a Renault-hoz.
Haug azonban úgy érzi, hogy megfelelően tudnák kezelni Raikkönent, és nem lenne probléma a csapattársak között, még úgy sem, hogy mindketten harcban vannak a világbajnoki címért.
“Mindent meg kell tenned azért, hogy a lehető legjobb versenyzőket megszerezd” – magyarázta a német szakember. “Ez a pénzen, a lehetőségeken, és a tehetségen múlik. Nem gondolom, hogy az volt a probléma, hogy két szupertehetséget kellett irányítanunk.”
“Alonsóval volt egy olyan probléma, hogy kifelé zúgolódott, de a valóság az, hogy a csapaton belül mindenki tette a dolgát, és igazság szerint meg kellett volna nyernünk a bajnokságot. De meggyőződésem, hogy ez nem azért nem sikerült, mert nem volt csapaton belüli sorrend.”
“El tudják képzelni, mi történt volna, ha Fernando nem tartja fel Lewist a Magyar Nagydíjon, és nincs büntetés, egy ponttal többet szerzünk, és máris ott vagyunk. Azonban a dolgok már csak így mennek. Egyszer egy ponttal veszítünk, aztán egy ponttal győzünk.”
A McLarennél azóta történtek változások, Ron Dennis – Hamilton pártfogója – átadta a csapatvezetői pozíciót Martin Whitmarsh-nak, ami a pilóták menedzselése szempontjából kulcsfontosságú lehet.