Az idei évtől az FIA minden futamhétvégén nyilvánosságra hozza az autók időmérő utáni tömegét, melyből következtetni lehet arra, ki mennyi üzemanyaggal kezdi meg a futamot.
Az idei évtől az FIA minden futamhétvégén nyilvánosságra hozza az autók időmérő utáni tömegét, melyből következtetni lehet arra, ki mennyi üzemanyaggal kezdi meg a futamot.
A következőkben az autók időmérő edzés utáni súlyát láthatjuk, amiből kiderül, hogy a pole pozícióból rajtoló Sebastian Vettel nem üres tankkal került az élre.
A Red Bull német versenyzője vélhetően egy körrel tovább maradhat majd kint, mint a mögötte lévő két versenyző, azonban az első tízben Adrian Sutil a legkönnyebb, így már érthető, hogyan kerülhetett a negyedik helyre.
A két Brawn jól meg van tankolva, ahogy Nick Heidfeld, és Kimi Raikkönen is, akik jól jártak az öt rajthelyes büntetésekkel, hiszen felugrottak a negyedik, és az ötödik helyre a rajtrácson.
Heikki Kovalainen autója is jól tele van tankolva, ám a finn pilóta csak a 13. pozícióból vághat neki a versenynek, mivel csapata váltót cserélt az autójában.
Vettelnek tehát minden esélye megvan arra, hogy értékes pontokat hozzon ellenfelein, és életben tartsa világbajnoki esélyeit.
Japán Nagydíj, az autók időmérő utáni tömege:
1. Vettel Red Bull-Renault 658.5 2. Trulli Toyota 655.5 3. Hamilton McLaren-Mercedes 656.0 4. Sutil Force India-Mercedes 650.0 5. Barrichello Brawn-Mercedes 660.5 6. Heidfeld BMW-Sauber 660.0 7. Button Brawn-Mercedes 658.5 8. Raikkonen Ferrari 661.0 9. Kovalainen McLaren-Mercedes 675.0 10. Buemi Toro Rosso-Ferrari 665.4* 11. Rosberg Williams-Toyota 684.5* 12. Alonso Renault 689.5* 13. Kubica BMW-Sauber 686.0* 14. Glock Toyota - 15. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 682.5* 16. Fisichella Ferrari 661.5* 17. Nakajima Williams-Toyota 695.7* 18. Grosjean Renault 691.8* 19. Liuzzi Force India-Mercedes 682.5* 20. Webber Red Bull-Renault -