Vettel lemásolná Raikkönen bravúrját - F1VILÁG.HU

Vettel lemásolná Raikkönen bravúrját

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Sebastian Vettel szerint Jenson Button annak ellenére sem érezheti magát biztonságban, hogy 14 pontos előnnyel várja a szezon utolsó két versenyét, ugyanis Kimi Raikkönen tavaly előtti példája is jól mutatja, hogy bármi megtörténhet a Forma-1-ben.

Sebastian Vettel szerint Jenson Button annak ellenére sem érezheti magát biztonságban, hogy 14 pontos előnnyel várja a szezon utolsó két versenyét, ugyanis Kimi Raikkönen tavaly előtti példája is jól mutatja, hogy bármi megtörténhet a Forma-1-ben.

A Ferrari finn versenyzője ugyanis úgy szerezte meg a világbajnoki címet 2007-ben, hogy az utolsó két futam előtt 17 ponttal volt lemaradva a listavezető Lewis Hamilton mögött.

Button pedig 14, illetve 16 ponttal vezet csapattársa, Rubens Barrichello, és Vettel előtt, így a német versenyző szerint még ő is esélyes lehet a vb-cím megszerzésére.

“Ahogy azt már oly sokszor elmondtam, a végsőkig, az utolsó leheletemig harcolni fogok” – mondta Vettelt a vasárnapi futam utáni sajtótájékoztatón.

“Szerintem teljesen egyértelmű, hogy mi a dolgunk: a maximumon kell hajtanunk, és mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy győzzünk, és a lehető legtöbb pontot begyűjtsük. Minden más nem rajtunk múlik.”

“Megkérdezhetik a mellettem ülő embert (Hamiltont), hogy gondoljon vissza, mi történt két évvel ezelőtt. Úgy gondolom, Kiminek hatalmas hátránya volt, amit le kellett dolgoznia két futammal a vége előtt.”

“Akkor mindenki azt mondta Lewisnak, hogy nem lesz probléma, hiszen az egyik legjobb autó van alatta, és csak néhány pontot kell begyűjtenie. Azonban néha a dolgok nem neked dolgoznak. Bármi lehetséges” – tette hozzá a német versenyző.

Button megnyeri a bajnokságot Brazíliában, ha…

– a harmadik helyen, vagy annál előrébb végez
– Vettel a második, Barrichello a negyedik helynél hátrébb végez
– négy ponttal többet szerez, mint Barrichello

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!