A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nak kétségei vannak afelől, hogy a jövő évi Brit Nagydíjnak helyet adó Donington Park időben elkészül, még akkor is, ha a vezetőségnek sikerül előteremtenie az átépítéshez szükséges anyagi hátteret.

Év elején kötött szerződése értelmében, Donington ad otthont a Brit Nagydíjnak a következő 17 évben, ám ahhoz, hogy már jövőre megrendezhesse a versenyt, több ponton is át kell alakítania a versenypályát, és a munka jelenleg is áll.
Ecclestone az elmúlt időben folyamatosan tolta ki a határidőket, ám múlt vasárnap lejárt a végső határidő, így a mai nap folyamán eldőlhet a brit pálya sorsa.
“Nem túl rózsás a helyzet” – mondta a brit üzletember a The Times-nak. “Még ha meg is szerzik a szükséges anyagi hátteret, el nem tudom képzelni, hogy miként lesznek készen a jövő évi versenyig.”
“Nagyon csalódottak vagyunk, mert azt gondoltuk, hogy minden rendben lesz, azonban nem folytathatják úgy, hogy minden határidőt elmulasztanak.”
Amennyiben a pálya vezetése nem tudja meggyőzni az illetékeseket arról, hogy nem csak a szükséges anyagi háttér áll a rendelkezésükre, hanem időben el is fognak készülni a pálya felújításával, minden bizonnyal minden marad a régiben, és Silverstone ad majd otthont a jövő évi Brit Nagydíjnak.
A verseny az előzetes versenynaptár szerint július 9. és 11. között kerül majd megrendezésre.