A Brawn úgy érzi, megtarthatja Buttont - F1VILÁG.HU

A Brawn úgy érzi, megtarthatja Buttont

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Bár a hírek szerint még nem sikerült megegyezniük a feleknek a brit pilóta jövő évi, már világbajnoki fizetéséről, a Brawn vezérigazgatója, Nick Fry szerint a probléma nem olyan nagy, hogy azt ne lessen áthidalni.

Bár a hírek szerint még nem sikerült megegyezniük a feleknek a brit pilóta jövő évi, már világbajnoki fizetéséről, a Brawn vezérigazgatója, Nick Fry szerint a probléma nem olyan nagy, hogy azt ne lessen áthidalni.

Button az évad elején még belement abba, hogy közel 13 millió dolláros éves fizetését nem egészen 5 millió dollárra csökkentsék, hiszen csapata, a Honda távozását követően élet-halál között lebegett.

A világ azonban nagyot változott azóta. A brit versenyző a hétvégén mindkét bajnoki címet megszerezte csapatának, így joggal követelhet több pénzt a következő idényre, amiről a feleknek egyelőre még nem sikerült megegyezniük.

Fry azonban egyáltalán nem aggódik, ugyanis elmondta, hogy a tárgyalások még csak kezdeti fázisban vannak, és csak nemrég kezdődtek meg, mert eddig csakis a bajnokságra fókuszáltak, és nem akarták, hogy bármi is megzavarja őket a világbajnoki címért folytatott küzdelemben.

“Maradni szeretne (Button), és mi is azt akarjuk, hogy maradjon, szóval azt gondolom, hogy jó alapról indulunk” – mondta Fry a riportereknek még a hétvégén Brazíliában.

“Nem szeretnék pontos információt adni arról, hogy miként állunk a pénzügyek terén, és az elképzeléseink milyen távol, vagy közel vannak egymáshoz, de azt gondolom, nem olyan nagy a probléma, hogy azt ne lehessen áthidalni.”

A csapat névadó tulajdonosa és vezetője, Ross Brawn is optimistán tekint a jövőbe, és úgy érzi, hogy a heteken belül megkezdődő intenzív tárgyalások során sikerül megegyezniük.

“Többé már nem vagyunk Honda. Éppen ezért meg kell találnunk az egyensúlyt aközött, amivel Jenson elégedett lenne, és ami motiválná, illetve amit megengedhetünk magunknak” – mondta a brit szakember.

“Azonban biztos vagyok abban, hogy sikerül közös nevezőre jutnunk, és tovább folytathatjuk sikeres együttműködésünket.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!