Brit lapértesülések szerint a Red Bull Racing készen áll meghosszabbítani év végén lejáró motorszerződését a Renault-val, miután nem sikerült időben megegyeznie a Mercedes-Benzzel.
Brit lapértesülések szerint a Red Bull Racing készen áll meghosszabbítani év végén lejáró motorszerződését a Renault-val, miután nem sikerült időben megegyeznie a Mercedes-Benzzel.
Az energiaital-gyárosok mindent megtettek azért, hogy jövőre már a németek egységei hajtsák autóikat, azonban az általában jól értesült Autosport információi szerint az elhúzódó tárgyalások miatt visszaléptek.
“A Renault egy más sebességi fokozatba kapcsolt Monza óta, és mindent megtett azért, hogy a csúcson fejezhessük be az idei évet” – mondta a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner.
Az osztrák tulajdonban lévő gárda fantasztikusan szerepelt a szezon második felében, amit az is bizonyít, hogy az idény hatodik futamának helyet adó Monacói Nagydíj óta mindenkinél több pontot szerzett, és az utolsó három futamot megnyerte.
A Red Bullt azonban több technikai probléma is hátráltatta az idei évben, részben a motorok gyenge megbízhatósága miatt, és a vezetőség ezért is gondolkodott el a váltáson, amit a brit szaklap szerint mégis elvetett.
A jövő évben nem lesz tankolás verseny közben, így minden eddiginél fontosabb lesz az egységek fogyasztása, amivel a vezetőség szerint nincsen gond a Renault-nál.
“A Renault motorjai gazdaságosak, ami fontos lesz 2010-ben” – tette hozzá Horner.