Ecclestone ultimátumot adott Silverstone-nak - F1VILÁG.HU

Ecclestone ultimátumot adott Silverstone-nak

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestoen kezdi elveszíteni türelmét, és jelezte, hogy még két napot ad a silverstone-i vezetésnek arra, hogy aláírja szerződését, máskülönben kiveszi a Brit Nagydíjat a jövő évi versenynaptárból.

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestoen kezdi elveszíteni türelmét, és jelezte, hogy még két napot ad a silverstone-i vezetésnek arra, hogy aláírja szerződését, máskülönben kiveszi a Brit Nagydíjat a jövő évi versenynaptárból.

Bár sokáig úgy volt, hogy a következő 18 évben a Donington Park ad majd otthont a britek versenyének, a pálya nem tudta előteremteni az átépítéshez és felújításhoz szükséges pénzügyi hátteret, így automatikusan felbomlott szerződése.

Ez pedig azt jelenti egyben, hogy egyelőre nincs helye a Brit Nagydíjnak, ám Ecclestone már hetekkel ezelőtt megkezdte a tárgyalásokat az idei futamnak is helyet adó Silverstone-nal.

A hírek szerint a pálya vezetése első körben ugyanazt a szerződést kapta meg, amit korábban már visszadobott, mondván az abban foglaltakat nem tudja vállalni, sőt még a pálya jövője is veszélybe kerülhet.

A hétvégén megrendezett szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon tovább folytak a tárgyalások a felek között, és Ecclestone állítólag hajlandó volt néhány pontban engedni elképzeléseiből, ezért sem érti, hogy miért nem került még aláírásra a szerződés.

“Azt mondták, hogy már nincsenek távol az elképzeléseink egymástól, így alá kellene írniuk a szerződést” – mondta a sportág impresszáriója a The Guardiannak. “Talán elveszítették a tollukat, de ha nem találják meg a következő két napban, akkor ennyi volt részemről.”

“Ki fogom venni a futamot a versenynaptárból, és nem lesz Brit Nagydíj.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!