Annak ellenére, hogy pályafutása eddigi legnehezebb szezonját teljesítette az F1-ben, Lewis Hamilton minden eddiginél motiváltabban várja a jövő évet, és mindent el fog követni azért, hogy ismét harcba szállhasson a vb-címért.
Annak ellenére, hogy pályafutása eddigi legnehezebb szezonját teljesítette az F1-ben, Lewis Hamilton minden eddiginél motiváltabban várja a jövő évet, és mindent el fog követni azért, hogy ismét harcba szállhasson a vb-címért.
A McLaren brit pilótája képtelen volt megvédeni bajnoki címét az idei évben, ugyanis csapata borzalmasan gyengén kezdte az évet, és bár a szezon második felére feltámadt, addigra olyan lemaradást szedett össze, amit nem tudott behozni.
Hamilton azonban úgy gondolja, hogy a nehézségek ellenére elégedetten tekinthet vissza az idei évre, mert rengeteget tanult, és egy erősebb versenyzőként kezdheti meg a következő szezont a Forma-1-ben.
“Rengeteget tanultam az erőfeszítésről, az odaadásról, és a motivációról: azokról a dolgokról, melyek természetesek, mikor az ember az élmezőnyben versenyez, de amik sokkal többet jelentenek, mikor a mezőny hátsó felében harcol” – mondta Hamilton saját weblapján.
“Mind emberként, mind versenyzősként sokat fejlődtem, érettebb lettem. Sokkal nagyobb akadályokkal kellett szembenéznem, mint az elmúlt két szezonban, és azt gondolom, már tudom, miként birkózzak meg és kezeljem jobban az ilyen dolgokat.”
“Továbbá meg vagyok győződve arról, hogy már egy erősebb egységet alkotunk. Eggyel több szezon óta ismerjük egymást, és a fizikai kapcsolat is erősebb illetve szorosabb. Sok mindenen átmentünk együtt, és már jobban ismerjük egymást.”
“Biztos vagyok abban, hogy egy jóval erősebb egységet fogunk alkotni a következő idényben” – folytatta.
“Őszintén szólva, én már a jövő héten készen állnék újra versenyezni. Azt gondolom, hogy kijelenthetem: sokkal jobban imádom a Forma-1-et, mint korábban bármikor, és már alig várom, hogy ismét pályára gördülhessek.”