A Red Bull Racing csapatvezetője, Christian Horner elmondta, hogy egyelőre még azért nem sikerült szerződést hosszabbítaniuk a Renault-val, mert nem tisztázott, hogy miként egyenlítik ki a motorok közti teljesítménybeli különbséget 2010-ben.
A Red Bull Racing csapatvezetője, Christian Horner elmondta, hogy egyelőre még azért nem sikerült szerződést hosszabbítaniuk a Renault-val, mert nem tisztázott, hogy miként egyenlítik ki a motorok közti teljesítménybeli különbséget 2010-ben.
Bár az FIA hétfőn kiadott jövő évi nevezési listájában a Renault szerepel a neve mellett, a Red Bull vezetése megerősítette, hogy egyelőre még nem hosszabbították meg szerződésüket, ám nem rajtuk múlik az egyezség véglegesítése.
“Személy szerint nem olvasnék ki sokat a nevezési listából. A szabályok szerint meg kellett neveznünk egy motorszállítót, de ezen még az első versenyig bármikor változtathatunk” – mondta Horner az Autosportnak.
“Mivel fel kellett tüntetnünk egy beszállítót, és a legvalószínűbb motor, amit használni fogunk a jövő évben, az a Renault lesz, teljesen logikus, hogy őket jelöltük meg.”
Bár a csapat korábban nem titkolta, hogy Mercedes motorokra szeretne váltani, sőt volt egy pont, mikor még az egységes erőforrásokat beszállító Cosworth neve is szóba került, Horner elmondta, hogy elsődlegesen a Renault-val szeretnének maradni.
“Három sikeres évet teljesítettünk velük, kiváló partnerek voltak, és a nehéz időkben is mindig mellettünk álltak, különösen akkor, mikor Sebastian Vettel autójával gondok voltak, és spórolni kellett a motorral” – folytatta a szakember.
Az utóbbi években a gyártóknak az évad közben már nem volt szabad fejleszteni egységeiken, és bár az FIA mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne legyenek komoly különbségek az erőforrások között, egyesek elhúztak a többiektől.
A Renault is szenvedő alanya volt ennek, ezért is kapott engedélyt az évad elején, hogy hozzányúljon egységéhez, és felzárkózzon a többiekhez.
Az FIA már korábban jelezte, hogy idén is lesz lehetőség a motorteljesítmény kiegyenlítésére, ám ezúttal azoknak lesz feladatuk, akik elhúztak, mert – döbbenetes módon – nekik kell majd visszafojtaniuk egységeiket, ami a Mercedes-Benzt érinti leginkább, amiért az elmúlt héten hangot is adtak nemtetszésüknek.
A motorteljesítmény kiegyenlítésének módjáról a Motorsport Világtanács jövő heti ülésén döntenek majd, így a Red Bull nagy valószínűséggel csak azután tudja véglegesíteni motorszerződését a Renault-val.
“Vannak aggodalmak a motorteljesítmény kiegyenlítésével kapcsolatban, és amíg a szabályok nem válnak teljesen világossá, megértem a Renault hezitálását” – magyarázta Horner.
“A csapatok vezetői már korábban megegyeztek abban, hogy a motorok nem lehetnek teljesítménykülönbséget eredményező elemek a befagyasztási szabályok alatt. Úgy gondolom, hogy döntő fontosságú megoldást találni erre, nem csak a Renault-nak, hanem a többi motorgyártónak is.”
“Jelenleg a befagyasztott motorok között 3-5 tizedmásodperc szórás van körönként, ami túl nagy különbség” – tette hozzá Horner.