A Parlamentbe látogatott az F1-es mezőny - F1VILÁG.HU

A Parlamentbe látogatott az F1-es mezőny

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke, megválasztott köztársasági elnök csütörtök este, a Parlament Vadásztermében köszöntette a jubileumi 25. Magyar Nagydíjra érkezett versenyzőket és csapatvezetőket.


Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke, megválasztott köztársasági elnök csütörtök este, a Parlament Vadásztermében köszöntette a jubileumi 25. Magyar Nagydíjra érkezett versenyzőket és csapatvezetőket.

A különleges esemény nem volt nagydobra verve, így az érkezőknek nem kellett rajongók hadán áthámozniuk magukat, pedig sztárokból, hírességekből nem volt hiány.

Szinte kivétel nélkül minden csapat képviseltette magát az eseményen, ahonnan természetesen a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone sem hiányozhatott, aki a 80-as években úgy döntött, hogy a vasfüggöny mögé hozza a Forma-1-et.

“Boldog vagyok, hogy immáron huszonötödik alkalommal lehetek itt Magyarországon” – mondta a brit üzletember. “Meg kell említenem, hogy nem volt könnyű idehozni a versenyt közel 30 évvel ezelőtt, de sikerült, és remélem, hogy most is érdekes futamot láthatnak majd a nézők.”

Schmitt a rendezvény végén emléktárgyakat ajándékozott Ecclestone-nak, valamint a sportág hétszeres világbajnokának, Michael Schumachernek, illetve a születésnapját éppen aznap ünneplő Fernando Alonsónak.

A Magyar Posta a jubileumi Magyar Nagydíj alkalmából egyedi bélyeget adott ki, melynek első példányát Ecclestone vehette át Schmitt Páltól.

A pilótákat és csapatvezetőket egyébkén szemmel láthatóan lenyűgözte a Parlament, szinte mindenki megörökítette mobiltelefonjával a belső tereket, illetve a Szent Koronát.

Képriportunk a galériában tekinthető meg.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!