A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner szerint Sebastian Vettel sokat fog tanulni a hétvégi Belga Nagydíjon elkövetett szarvashibájából, és már a következő versenyen képes lesz a visszavágásra.
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner szerint Sebastian Vettel sokat fog tanulni a hétvégi Belga Nagydíjon elkövetett szarvashibájából, és már a következő versenyen képes lesz a visszavágásra.
A német versenyzőt rengeteg támadás érte a vasárnapi futamot követően, ahol egy amatőr, és szükségtelen hibát vétett, ami nem csak saját, hanem szintén bajnoki esélyes ellenfele, Jenson Button versenyét is tönkretette, aki az ütközés következtében azonnal kiesett.
Horner azonban Vettel védelmére kelt, és elmondta, hogy versenyzője tanulni fog az esetből, és már a következő versenyen vissza fog vágni, ám nagyon fontos, hogy higgadt és nyugodt maradjon, máskülönben nem lesz esélye megszerezni a bajnoki címet 2010-ben.
„Semmi kétség afelől, hogy Sebastian egy nagyon tehetséges versenyző” – mondta Horner a riportereknek Belgiumban.
„Ez egy olyan verseny volt, ami nem úgy sikerült neki, ahogy tervezte. Higgadtnak és koncentráltnak kell maradnia, és akkor jönni fognak az eredmények.”
„Nem volt könnyű helyzetben. Másodpercek töredéke alatt kell döntést hozniuk a pilótáknak, és szerintem hibát követett el, miközben Jensonnal versenyzett.”
“Jenson a vártnál korábban kezdett el fékezni a csúszós pályán, ami igen meglepte. Miközben próbálta elkerülni az ütközést, megcsúszott, és végül, sajnálatos módon eltalálta Jensont.”
„Azonban egy remek pilóta, még mindig nagyon fiatal, és könnyű kritizálni egy olyasvalakit, aki relatíve még tapasztalatlan, de meg vagyok győződve arról, hogy sokat tanult a történtekből.”
Bár a belgiumi botlás miatt 31 pontra nőtt a lemaradása a listavezető Lewis Hamiltonnal szemben, Horner úgy gondolja, hogy Vettelnek még minden esélye megvan arra, hogy bezsebelje a bajnoki címet.
„Sebastian nagyon is tisztában van azzal, hogy mi a helyzet, nála jobban senki nem tudja” – magyarázta. „Minden egyes versenyét nagyon óvatosan és pontosan kielemzi, és biztos vagyok abban, hogy vissza fog térni régi formájához.”
„Bolondság lenne leírni az esélyeit.”