Vettel az esélytelenek nyugalmával áll rajthoz - F1VILÁG.HU

Vettel az esélytelenek nyugalmával áll rajthoz

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Sebastian Vettel az időmérő edzésen mindent megtett annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a világbajnoki címhez, a német versenyző megszerezte a pole pozíciót, ezzel tízre növelve idei rajtelsőségeinek számát.


Sebastian Vettel az időmérő edzésen mindent megtett annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a világbajnoki címhez, a német versenyző megszerezte a pole pozíciót, ezzel tízre növelve idei rajtelsőségeinek számát.

A kérdésre, hogy mit fog érezni, ha megnyeri a vasárnapi futamot, Vettel azt felelte:

„Nagyon boldog leszek, de ez azon is fog múlni, hogy ki nyeri a bajnoki címet.”

A Red Bull fiatal tehetsége elmondta, ő mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megtartsa vezető pozícióját. Vettel szerint neki nincs oka az idegeskedésre, ezt inkább meghagyja a világbajnoki pontverseny két éllovasának, a szintén red bullos Mark Webbernek, és a ferraris Fernando Alonsónak.

„Rajtam nem múlik semmi, én a maximumot fogom nyújtani, a többiektől függ minden. Ami a nyomást illeti, nem mi vezetjük a bajnokságot, szóval talán nagyobb teher van Fernandón és Markon.”

A német pilóta szoros versenyre számít, ezen a hétvégén ugyanis a Ferrari és a McLaren is nagyon versenyképes formáját mutatja.

„Holnap mindent bele fogunk adni, és akkor majd meglátjuk, hogy mi lesz. Úgy tűnik, nagyon szoros lesz, szorosabb, mint bárhol máshol. A Ferrari és a McLaren is nagyon erős.”

Vettel elmondta, sajnálja, hogy a tíz rajtelsőség ellenére nem ő a legesélyesebb a bajnoki címre, így holnap elsődleges célja az lesz, hogy megnyerje a versenyt, ezzel méltóképp befejezve az idei szezont.

„Tíz pole pozíció egy szezonban nem túl rossz, szóval bármi is történjék, csak egy bónusz lenne, azt hiszem. Voltak hullámvölgyeim, jó pozícióban kellene hogy legyek, de nem vagyok.”

Hirdetés

Versenytársaihoz hasonlóan Vettel is nehéz időmérőről számolt be, ahol a pálya változó hőmérséklete nehezítette a munkájukat. Ezzel azonban már pénteken is találkoztak, ehhez képest pedig sikerült javulást elérniük.

„Kemény volt, a körülmények becsapósak voltak, mert a hőmérséklet csökkent és a késő esti munkánk tegnap nem tűnt túl jónak.”

„Egy jó lépést tettünk ma előre. A tőlünk telhető legjobb munkát hoztuk, és most mindenki előtt vagyunk.”

Vettel szerint akár jobb köridőre is képesek lehettek volna a kvalifikáción, ha a McLarenhez és a Ferrarihoz hasonlóan ők is azt a taktikát választják, hogy két szett lágy gumival próbálják elérni a legjobb köridejüket.

„Utólag visszagondolva talán gyorsabbak lettünk volna, ha két etapot teljesítünk a lágy keverékeken – de ha ezért okolható valaki, akkor az én vagyok. Azt gondoltam, hogy túl necces lenne ez a variáció, ha az első szett nem úgy működik, ahogy kellene.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!