Nem igazán tud segíteni csapattársának, Lewis Hamiltonnak a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button.
Nem igazán tud segíteni csapattársának, Lewis Hamiltonnak a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button.
Buttonnak már nincs esélye arra, hogy megvédje világbajnoki címét, ám mivel meglehetősen jól szerepelt a szombati kvalifikáción – 4. lett – sokan talán arra számítanak, mindent megtesz majd azért, hogy segítse csapattársát, Lewis Hamiltont.
Button azonban elmondta, gyakorlatilag semmivel sem tud hozzájárulni Hamilton sikeréhez, így mindent megtesz azért, hogy a lehető legtöbb pontot begyűjtse a vasárnapi viadalon.
“Még ha nem is nyerhetjük meg a címet, a második hely a konstruktőrök között mindenképp fontos a csapat számára. Szóval ez lesz a célunk holnap” – mondta a brit versenyző.
“Lewisnak nem lesz könnyű megnyerni a bajnokságot, ha a másik három srác jó versenyt fut, szóval egyszerűen megpróbálom a lehető legtöbb pontot szerezni, őszintén szólva már alig várom.”
“24 pontra van még szüksége és arra, hogy Alonso előtt végezzek – de ha már kilencedik vagyok, akkor az nem nagyon segít rajta.”
“A bajnoki esélyesek között kaptunk helyet, így talán azt feltételezhetik, hogy az útjukban leszünk majd, de mi nem tudjuk hátráltatni őket, szóval csak megpróbálunk annyi pontot kihozni a versenyből, amennyit csak lehet.”
Button elmondta, habár a kvalifikációt követően Fernando Alonsónak van a legnagyobb esélye a bajnoki cím elhódítására, nem szeretne jóslatokba bocsátkozni, hiszen a versenyen bármi megtörténhet.
“Ha így végződik a verseny, Alonso a bajnok. De az első kanyar után minden megváltozhat, szóval nem igazán van favorit.”
Button egyébként remek teljesítményt nyújtott szombaton, noha a pénteki két szabadedzést végigszenvedte. A regnáló világbajnok elmondta, változtattak az autó beállításain, így sikerült jelentősen feljavulni az időmérőre.
“Sokkal jobb volt, mint tegnap – az edzéseken sehol nem voltam.”
“A Q3 nagyon jó volt, a Q2 elfogadható. A Q1-ben elég komoly vibráció jelentkezett a fékeknél, amivel megszenvedtem. Alakulhatott volna jobban is a kvalifikáció, de továbbra is fennállt a vibráció, ami nem segített az első kerekek blokkolásával kapcsolatos problémán.”
“Elégedett vagyok az autóval, csak kár, hogy az utolsó körömben túl szélesen vettem az egyik kanyart a harmadik szektorban.”
“Tegnap nagyon szenvedtem az alacsonyabb leszorítóerő miatt. Ma ugyanazzal a leszorítóerő-szinttel gurultam pályára, mint Lewis és sokkal jobb volt a helyzet.”