Button az egykörös teljesítményén javítana - F1VILÁG.HU

Button az egykörös teljesítményén javítana

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az időmérő edzéseken nyújtott teljesítményén kell javítania a McLaren-Mercedes brit versenyzőjének, Jenson Buttonnak – ezt maga a 2009-es év világbajnoka árulta el az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően.


Az időmérő edzéseken nyújtott teljesítményén kell javítania a McLaren-Mercedes brit versenyzőjének, Jenson Buttonnak – ezt maga a 2009-es év világbajnoka árulta el az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően.

A brit pilóta harmadikként ért célba az idei év utolsó megmérettetésén, és elmondása szerint remek érzés volt dobogóra állni két világbajnok társaságában.

“Izgalmas éve volt idén a Forma-1-nek” – mondta Button a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva.

“Mindannyiunknak voltak hullámvölgyei, beleértve az újdonsült bajnokot, Sebastiant is. De ő egy nagyon tehetséges versenyző és alaposan megérdemli a sikereit.”

“Jó volt együtt állni a dobogón az új bajnokkal és Lewisszal [Hamilton], aki 2008-ban lett a legjobb.”

Button elmondta, elégedett a mai verseny alakulásával, hiszen a kettős dobogó azt jelenti, hogy megszerezték a konstruktőri második helyet a Ferrari előtt.

“A célunk a mai versenyen az volt, hogy bebiztosítsuk a második helyet a konstruktőri pontversenyben, és ezt kényelmesen meg is tettük.”

A brit hozzátette, a tél során szeretne javítani egykörös teljesítményén, hogy 2011-ben ne okozzanak gondot az időmérő edzések.

“Az év során voltak nagyon jó vasárnapjaim, de számos nagyon nehéz szombatom is. És ez olyasvalami, amin dolgoznom kell a télen. Mindazonáltal nagyon elégedett vagyok az első mclarenes idényemmel.”

Hirdetés

“Szeretnék köszönetet mondani az egész csapatnak. Nem minden alakult úgy, ahogy reméltem, de voltam jó napjaim és remek tapasztalatokra tettem szert, melyeknek hasznát vehetjük majd 2011-ben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!