Úgy tűnik, megnyugodhatnak azok, akik fel voltak háborodva az FIA által még a hét elején kiadott jövő évi nevezési lista láttán, mely szerint Jenson Button a 3-as, csapattársa, Lewis Hamilton pedig a 4-es rajtszámmal állhat rajthoz 2011-ben.

Sokaknak szúrta a szemét, hogy a tavalyi világbajnok miért került csapattársa elé a hivatalos nevezési listán, hiszen Hamilton előrébb végzett az idei bajnokságban.
A McLaren duója azonban helyet cserélt egymással, legalábbis az FIA által pénteken kiadott legfrissebb nevezési lista szerint, így Hamilton autóján a 3-as, Button autóján a 4-es rajtszám díszeleghet jövőre.
Az új nevezési listába Rubens Barrichello csapattársa is bekerült, aki nem más lesz, mint az újonc Pastor Maldonado, akinek érkezését a Williams istálló is megerősítette.