Az utcai McLaren is kiáll a Ferrarikkal - F1VILÁG.HU

Az utcai McLaren is kiáll a Ferrarikkal

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Már nem csak az eladásokban, hanem a versenypályán is igyekszik túlszárnyalni a McLaren a nagy rivális Ferrarit, ugyanis a múlt héten hivatalosan is bejelentette, hogy MP4-12C modelljét csatába küldi a Ferrari 458-assal szemben a GT3 bajnokságban.


Már nem csak az eladásokban, hanem a versenypályán is igyekszik túlszárnyalni a McLaren a nagy rivális Ferrarit, ugyanis a múlt héten hivatalosan is bejelentette, hogy MP4-12C modelljét csatába küldi a Ferrari 458-assal szemben a GT3 bajnokságban.

A wokingi cég első körben csak néhány autót biztosít majd európai bázisú privát csapatok számára a 2012-es idénytől, majd az azt követő években egyre nagyobb szerepet vállal a kategóriában.

A McLaren 15 évvel ezelőtt, 1995-ben megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt F1 GTR modelljével, ami egyben legutóbbi sportautója is volt egyben.

A CSR Racinggel karöltve, a McLaren most megkezdte a 12C továbbfejlesztését, hogy azt egy futamgyőztes versenygéppé varázsolja a GT3-ban.

„A versenyzés a vérünkben van, és teljesen kézenfekvő volt, hogy a 12C köré építsünk egy GT3-as autót” – mondta a wokingi alakulat vezetője, Martin Whitmarsh.

„Legendás történelmünk van a motorsportokban, beleértve a GT versenyzést, és célunk az, hogy a GT3-as programunkkal megtartsuk ezt a hírnevet. A 12C úgy lett megtervezve, és kialakítva, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudja nyújtani.”

„Hatalmas autóipari tapasztalatunkkal, illetve a CSR Racing fejlesztési tapasztalatával, a 12C GT3 egy nagyon vonzó versenygép lehet azon élcsapatok számára, melyek tervezik, hogy versenyezni fognak a GT3-ban 2012-től.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!