Senna: Egyre kilátástalanabb a helyzetem - F1VILÁG.HU

Senna: Egyre kilátástalanabb a helyzetem

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Nem lesz könnyű a Forma-1-ben maradnia Bruno Sennának azt követően, hogy a Hispania Racing Team alakulata a héten bejelentette, nem tart igény szolgálataira a 2011-es esztendőre – ezt maga a brazil versenyző ismerte el a minap.


Nem lesz könnyű a Forma-1-ben maradnia Bruno Sennának azt követően, hogy a Hispania Racing Team alakulata a héten bejelentette, nem tart igény szolgálataira a 2011-es esztendőre – ezt maga a brazil versenyző ismerte el a minap.

Senna a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elárulta, még folyamatban vannak a tárgyalások, ám úgy tűnik, kilátástalan helyzetbe került.

A HRT alakulata ugyanis nemrégiben bejelentette, hogy 2011-ben Narain Karthikeyan lesz az egyik versenyzőjük, míg a másik autóba „100 százalék, hogy nem Bruno Senna ülhet majd.”

Az egyetlen lehetőség tehát a Force India csapata maradt, ahol ugyan Vitantonio Liuzzinak szerződése van, egyre inkább úgy tűnik, hogy mégis távozik a csapattól.

Az indiai istálló azonban feltehetőleg az Adrian Sutil – Paul di Resta párossal vág neki a bajnoki küzdelmeknek, míg Nico Hülkenberg tesztpilótaként dolgozhat a csapatnál.

„A helyzet most kissé nehéz. Különböző problémák miatt tavaly nem igazán volt lehetőségem arra, hogy megmutassam, mit is tudok valójában, ez pedig nem segített nekem az idei szezont illetően sem” – mondta kétségbeesetten Senna.

„Tárgyalásokat folytatunk a még nyitott lehetőseket illetően, de jelen pillanatban nem túl rózsás a helyzet. Még Nico Hülkenbergnek is nehéz egy versenyképes helyet találnia.”

„A jelenlegi helyzet miatt néhányak tehetsége kárba veszhet. Remélem, hogy sikerül megragadnom egy lehetőséget… sose lehet tudni.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!