A Hispania istálló csütörtök esti közleményében hivatalosan is megerősítette, hogy Daniel Ricciardót küldi harcba Vitantonio Liuzzi mellett már a jövő hétvégi Brit Nagydíjtól.
A Hispania istálló csütörtök esti közleményében hivatalosan is megerősítette, hogy Daniel Ricciardót küldi harcba Vitantonio Liuzzi mellett már a jövő hétvégi Brit Nagydíjtól.
Már délelőtt felreppent a hír, miszerint a Red Bull protezsáltja veheti át Narain Karthikeyan helyét a szezon hátralévő részében, amit a spanyol színeket képviselő gárda csütörtöki közleményében hivatalosan is megerősített.
A Toro Rosso tartalékversenyzője, aki a Formula Renault 3.5 szériában is vitézkedik az idei évben, a következő futamtól hivatalosan is bemutatkozhat a Forma-1-ben.
„Egy álom megvalósulása, először lehetek ott a rajtrácson az F1-ben” – mondta az ausztrál tehetség. „Többször meg kellett csípnem magam, hogy biztos legyek abban, hogy mindez valóság. Izgatott vagyok, és már alig várom, hogy vezethessek Silverstone-ban.”
„Ez egy új kihívás számomra, új tapasztalat egy új csapatban, azonban készen állok és az összes versenyen a tudásom legjavát fogom nyújtani, efelől mindenkit biztosíthatok.”
Az Autosport úgy tudja, hogy Ricciardo a szezon hátralévő versenyein Tonio Liuzzi csapattársaként állhat majd rajthoz a versenyeken, kivéve az első Indiai Nagydíjat, ahol Karthikeyan visszaülhet autójába, hogy hazai közönsége előtt versenyezhessen.
A Hispania elnöke, Jose Ramon Carabante boldogan nyilatkozott, és egyfajta elismerésként éli meg, hogy a Red Bull kölcsönadta egyik tehetségét nekik a szezon hátralévő részére.
„Ez az egyezség egyfajta elismerés a Hispania Racing kemény munkájáért, amit tavalyi bemutatkozásunk óta végeztünk” – mondta.
„Büszkék vagyunk arra, hogy a Forma-1 világbajnok csapata megbízott bennünk, hogy mi fejlesszük versenyzőit. Bízunk abban, hogy ez a kezdete egy gyümölcsöző együttműködésnek.”