Webberé a pole, Red Bull első sor Silverstone-ban - F1VILÁG.HU

Webberé a pole, Red Bull első sor Silverstone-ban

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Mark Webber maga mögé utasítva csapattársát, Sebastian Vettelt, egy újabb pole pozíciót szerzett a Red Bullnak, habár sokak szerint hátrányba kerültek az energiaital-gyárosok a diffúzor szabályok miatt.



Diffúzor szabály ide vagy oda, a Red Bull Racing eddig verhetetlen az időmérő edzésen az idei évben, miután Mark Webber megszerezte csapata idei kilencedik pole pozícióját Silverstone-ban, ahol felemás idő fogadta a mezőnyt a kvalifikációs tréningen.

A tavalyi Brit Nagydíj győztese 1:30.399-es idővel már a harmadik etap elején az élre állt, 32 ezreddel felülmúlva csapattársát, Sebastian Vettelt, akinek már nem volt lehetősége visszavágni, ugyanis az utolsó négy percben ismét elkezdett esni az eső.

Úgy tűnik, a Ferrari sokat javult és a Red Bull legnagyobb ellenfelévé vált, míg a McLaren jelenleg küszködik.

Fernando Alonso és Felipe Massa a második sorból, a harmadik illetve negyedik pozícióból vághat majd neki a vasárnapi versenynek, míg Jenson Button 1.5 másodperccel lemaradva Webbertől, az ötödik helyet szerezte meg, miközben Lewis Hamilton csak a tízedik lett.

Nem csak Hamilton gyenge helyezése volt a nap egyetlen meglepetése. Az első etap végén rázendített az eső, majd a második etapban gyorsan száradó aszfalt miatt folyamatosan gyorsult a pálya.

Paul di Resta első hazai versenyét az előkelő hatodik pozícióból kezdheti meg a Force Indiával, míg a Williams újonca, Pastor Maldonado a hetedik helyet szerezte meg Kamui Kobayashi (Sauber) előtt.

Mindez azt is jelentette, hogy Michael Schumacher – aki négy pozícióval csapattársa, Nico Rosberg mögött csak a tizenharmadik lett – illetve a Renault duója már a második etapban kiesett.

A Toro Rosso versenyzőit megtréfálta az első az első etapban, így sem Jaime Alguersuari sem Sebastien Buemi nem jutott be a második körbe, így csak a 18., 19. helyről várhatják a vasárnapi megmérettetést.

Hirdetés

Az újonc csapatok közül a Lotus örülhetett a legjobban. Heikki Kovalainen kihasználva a változó időjárást, bejutott a második etapba, és a tizenhetedik helyről rajtolhat. Timo Glock-nak sikerült Jarno Trulli elé behoznia a Virgint, míg a Hispania duója állhat fel az utolsó sorba a rajtrácson.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!